A Játékkészítő – kreatív akciónapló

Peti, a rózsaszín Malac, a háromfejű Sárkány, Aranyka és Hüvelyk Matyi kalandos történetét, azaz a tavaly nagy sikerrel bemutatott mese-musical, A Játékkészítő meséjét immár olvasni is lehet, megannyi izgalmas játék kíséretében.

 “Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, Peti, aki rajongott a videójátékokért.(…) Egyik este annyira belemerült a játékba, hogy észre sem vette, mikor a szobájában megjelent egy Dzsinn…” Sokak számára ismerős mese, hisz 2014 decemberében – négy nap alatt – több mint 45 ezren láthatták az év egyik sikerdarabját, A Játékkészítő című mesés show musicalt, a főbb szerepekben Szabó Győzővel, Alföldi Róberttel, Nagy Feróval, Oroszlán Szonjával, Hajdu Steve-vel, a Király testvérekkel vagy Radics Gigivel.

A darab története mostantól már nyomtatott formában is kapható.

A Játékkészítő “kreatív akciónaplójában” nem csupán a mese olvasható, de a sok-sok játék, izgalmas feladatok, több tucatnyi ajándék matrica mellett az év végéig szóló napló is várja, hogy megteljen izgalmas kalandokkal, így a kiadvány az egész szünetre, s az utána következő első iskolai félévre is aktív szórakozást nyújt a kisiskolás diákoknak. A Játékkészítő című előadást is életre hívó TulipánTündér Produkció kiadványa a MediaWorks partnerségével jelent meg, s már kapható szerte az országban.

Vélemény, hozzászólás?