Gyereknapi program a Városligetben május 28/29-én

A Városligeti Gyermeknap minden évben a legnagyobb gyermekrendezvény az országban. Mind ismertségét, mind méretét, mind az eseményt követő médiavisszhangot tekintve kiemelkedik a „versenytársak” közül.

                                                                                                 

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Fővárosi Önkormányzattal közösen immár 21. alkalommal rendezi meg kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénysorozatát a budapesti Városligetben. Évről-évre kb. 400 – 450 000 érdeklődő (BRFK becslése) vesz részt az eseményeken, melyek a Városliget teljes egészét lefedik.


Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületét 1990 májusában alapították a hannoveri szervezet mintájára és támogatásával. Célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása.

 

A megjelenő cégek egy-egy aktivitással, játékkal várják az kilátogató gyermekeket és ők egy hétvége alatt ajándékok sokaságát gyűjthetik össze. Mindemellett nagyszínpadi koncertekkel, neves előadókkal várjuk az Városligetbe látogató kicsiket és nagyokat egyaránt.

További információk és forrás ITT

Vélemény, hozzászólás?