Mennyi időt töltsön a gyerek a gép előtt?

Azt minden szülő tudja, hogy a túl sok tévézés és videojáték nem tesz jót a csemetéinek. Azt viszont csak kevesen tudják, hogy kompenzálható-e – és ha igen, hogyan – a képernyő előtt töltött idő káros hatása. A Bristoli Egyetem kutatói ennek jártak utána.

Az eredmény megdöbbentő lett. Azok a gyerekek, akik több mint két órát töltenek képernyő előtt naponta, már produkálhatnak viselkedési és érzelmi tüneteket, melyek később antiszociális viselkedést és agressziót eredményezhetnek. A tanulmány nemrég jelent meg a Pediatrics nevű amerikai szaklapban.

A kutatók ezer 10 és 11 év közötti gyermeket vettek videóra, miközben különböző videojátékokkal játszanak, és ezt követően kitöltettek velük egy tesztet, mely a mentális és érzelmi állapotukat mérte.

 A teszt húsz kérdést foglalt magában öt különböző témakörben, mint érzelmi problémák, hiperaktivitás, ill. figyelem, magatartási problémák, barátok és különböző csoportok problémái. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy azok a gyerekek, akik több mint két órát ülnek a tévé előtt vagy játszanak a számítógépen, sokkal nagyobb valószínűséggel szenvednek később valamilyen pszichológiai nehézségben. A kockázat még jobban növekedett, mikor a fizikai állóképességüket is megmérték. A sokat képernyő előtt ülő gyermekek hajlamosabbak a hiperaktivitásra és a kognitív zavarokra, mint a diszgráfia vagy a diszlexia.
 

Az is kiderült, hogy a hiedelmekkel ellentétben azoknál a gyerekeknél, akik jobb fizikai erőnléttel rendelkeznek, nem volt kisebb a képernyő előtt töltött idő káros hatása. Tehát ha két-három óránál többet játszott a gépen vagy tévézett az alany, utána hiába ment ki a levegőre pl. kosárlabdázni, a teszten elért eredményei ugyanolyan rosszak lettek. Viszont ha ülő helyzetben mással foglalkozott, például kognitív képességeket fejlesztő elfoglaltságot, mondjuk olvasást választott, a pontszámai jobbak lettek.

„Úgy tűnik azzal, hogy később fizikai megerőltetésnek tesszük ki a csemeténket, mondjuk kiküldjük az udvarra játszani, sajnos nem számíthatunk arra, hogy a kint töltött idő kompenzálja a képernyő előtt töltött órák rossz hatásait.” – mondta Dr. Angie Page, a tanulmány egyik szerzője. „ A napi két óránál több tévézés vagy számítógépen való játék komoly pszichológiai problémákat idézhet elő akkor is, ha a gyermek egyébként aktív és sokat mozog, vagy sokat tartózkodik a szabadban.” – magyarázta a doktornő.

Page csapata 2009-ben már górcső alá vette a gyerekeket, akkor azt vizsgálták, hogy milyen összefüggések vannak a gyerekek fizikai aktivitása és független mozgástere között (ez utóbbi azt a teret jelenti, ahol a gyermek a szülő felügyelete nélkül képes játszani). Kijelentették, hogy a gyermekek játéktere csökkent az elmúlt évtizedekben és ezzel együtt nőtt a gyermek tétlensége és a képernyő előtt eltöltött idő is.

Forrás: anyuci.hu/cikkek/mennyi-idot-toltson-a-gyerek-a-gep-elott-2465.html

Vélemény, hozzászólás?