Meríts a Dunából – ha szomjazod a tudást – Gyereknapi programajánló 2012. május 27.

Gyereknapi játékos ismerkedés a Dunával közelebbről, nem csak gyerekeknek

Május 27-én vasárnap 10.00 és 16.00 óra között gyereknapozunk a Holdudvarban, a Margit-szigeten. A program során játékos keretek között ismerkedhetsz a Dunával, legyél akár ünnepelt, azaz gyermek, vagy felnőtt korú érdeklődő.

Programjaink:

Meríts a Dunából – ha szomjazod a tudást

A Margitsziget 4 pontján megvalósuló vetélkedőnk érdekes, tudományos, mégis játékos formában szeretné közelebb hozni az érdeklődőket a folyóhoz. A négy helyszín mindegyikét a sziget déli részén alakítjuk ki, ahol az érdeklődő gyerekek(és szüleik) különböző feladatok során ismerhetik meg jobban a Dunát. A kvízkérdések mellett lehetőség lesz a Duna-part építményeinek makettjeiből térképet csinálni, látványos hidrológiai kísérleteket megtekinteni, valamint vízipisztolyokkal és vízikardokkal mini-árvizet előidézni. A program végén minden résztvevőnek apró ajándékkal kedveskedünk, a legügyesebbekre pedig további értékes nyeremények várnak

KultúrAktív Egyesület program

A kézműves program során a délelőtt folyamán megismert Margit-szigeti épületekről tudtok alapinformációkat szerezni, majd akár makettezni is, ahol az épület vagy funkciója apropóján egy új, mai épületet kell tervezzetek. Hogyan nézne ki ma? Kik használnának és hogyan egy mai épületet eredeti funkcióval a Margit-szigeten?

Ezenkívül folyóismereti vaktérképes játékkal, tápláléklánc bemutatóval és egész napos mókával várunk Titeket.

www.hivaduna.hu

www.facebook.com/danubeflow

www.kulturaktiv.hu  

Vélemény, hozzászólás?