Ültesse el gyermekében a pénzügyi tudatosság csíráit mesékkel

Szülőnek lenni a sok öröm mellett óriási felelősség is, hiszen gyermekünk a tőlünk kapott mintákat és szokásokat viszi tovább és ezekből alakítja ki későbbi saját, felnőtt életét. A gyereknevelés rengeteg feladatból tevődik össze, sokszor olyanokból, amire nem is gondolnánk.

A szülői feladatok részeként a pénzügyi nevelésről is egyre több szó esik, hiszen nagyon fontos, hogy gyermekünk időben megtanulja a pénz szerepét és az ahhoz való viszonyulást is.

Hogyan tegyük mindezt? – juthat sokszor eszünkbe szülőként. A pénzügyi nevelés már az óvodás korban elkezdhető és a pedagógusok mellett mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy gyermekünket felkészítsük a felnőttkorra.

A pénzügyi tudatosság elsajátításához számos játék közül is választhatunk, cikkünkben azonban arról fogunk bővebb képet adni, hogyan adható át ez a tudás a meséken keresztül.

Miért olyan fontos a tudatos pénzügyi nevelés?

Felnőttként nap, mint nap megtapasztalhatjuk, bizony fontos szerepe van a mindennapi életben a pénznek. Azért dolgozunk, hogy családunkat anyagilag biztonságban tudjuk, ugyanakkor a segítségével utazhatunk, vagy éppen megvehetjük álmaink otthonát, autóját.

Sokan ugyanakkor egész életükben csak hajszolják a pénzt, nehezen tudják beosztani azt, egyik-napról a másikra élnek és bármennyit is dolgoznak a hónap végére elfogy a pénzük.   Ennek a gyökere gyakran a neveltetésben húzódik, ha hasonló mintát láttunk otthon, akkor felnőttként már nehezebb (de nem lehetetlen!) kitörni ebből a spirálból.

Ezért is olyan fontos, hogy gyermekünk pénzügyi nevelését már kiskorban elkezdjük – részben a példamutatással -, hogy mire önálló felnőtt lesz belőle, képes legyen a pénzre eszközként tekinteni, ami segíti őt a céljai elérésében.

Mikor érdemes hozzákezdeni a pénzügyi neveléshez?

Gyermekünk már hamar fogékonnyá válik a pénz megismerésére, ezért akár egészen kicsiként, már 2-3 éves kora körül is elkezdhető.

Természetesen ekkor még el kell vonatkoztatni attól a meglátástól, amit mi tudunk a pénzről és sokkal egyszerűbb és átvittebb módon érdemes ezt gyermekünknek tálalni.

Így amikor babakocsiban toljuk vásárlás közbeni, már egészen kicsi korától fogékony az őt körülvevő világra. Megszokottá válik számára, hogy boltba megyünk és azt is képes a maga módján megérteni, hogy a vásárlás végén a kosarunkba került dolgokért cserébe adunk “valamit” a boltosnak.

Mindez persze nem tudatosan történik, mégis hatással lesz gyermekünk pénzről való gondolkodására a későbbiek során.

Gyermekünk 3 éves kora után azonban már tudatosabban is elkezdhetjük a pénzhez való viszonyát alakítani, például különböző szituációs (boltos, éttermes, cukrászdás stb.) játékokkal. 

Hogyan vonjuk be gyermekünket a pénzügyekbe?

Ahhoz, hogy gyermekünket érdekelni kezdje a pénz és annak használata, fontos, hogy mi magunk se rejtegessük előle. Sokszor hangzik el a szülők szájából, hogy “Majd ha nagyobb leszel, megbeszéljük!”. Azonban ehelyett érdemes inkább a maga szintjén beavatnunk őt ezekbe a dolgokba.

Jó példa lehet erre egy hétköznapi vásárlás is, ahol már a babakocsiból figyelésnél tudatosabban is megtapasztalhatja, hogy ha szeretnénk valamit, azért fizetni kell. Hazafelé menet pedig elmagyarázhatjuk neki, hogyan is működik ez az egész folyamat.

TIPP: Ha érdeklődnek a téma iránt és van hozzá kedvük azt is megengedhetjük nekik, hogy ők adják oda a pénzt a pénztárosnak és vegyék el a visszajárót. Ezzel ugyanis az összegekről, számokról is valamiféle képet kaphatnak akár már óvodás korban is. 

Ha pedig szeretnénk, hogy még közelebbi képet kapjon a pénz használatáról kisiskolás kortól megismertethetjük a zsebpénzzel, a malacpersellyel is. Így a segítségükkel megtanulhatja, milyen jó érzés, ha a saját megtakarításából vehet meg valamit, amire vágyik.

Mindezek mellett pedig lehetőségünk van különböző történetekkel is kedvet csinálni gyerekünknek (például egy kedvenc mesehős segítségével) ahhoz, hogy játékosan elmerüljön egy kicsit a számok és a pénzügyek világába.

Hogyan nevel pénzügyi tudatosságra a mesék világa? 

A mesék nem csak gyermekünk fantáziáját és kreativitását hivatottak fejleszteni, hiszen fontos ismeretekre is szert tehet általuk.

A meséken keresztül átadhatjuk nekik a takarékoskodás és a beosztás képességét. Gondoljunk csak a régi La Fontaine Tücsök és a hangya című mesére, ami már a mi gyerekkorunkban is ugyanezt próbálta megértetni velünk.

Ma is sok olyan mesével és mesekönyvvel találkozhatunk, amik segíthetnek nekünk gyermekünk pénzügyi nevelésében.

Az egyik ilyen Himer Csilla pénzpedagógus, Pénzmesék című könyve, ami mesél a takarékoskodásról, a gyűjtögetésről és a beosztás fontosságáról szórakoztató történeteken keresztül. 

A Pénzmesék elsősorban nagycsoportos és elsős, 12 éven aluli gyermekeknek szólnak, akik számára korábban nem készült hasonló kiadvány. Első kötetében például arról mesél nekünk, mi történik a malacperselyben, ha nem figyelünk oda, ezzel célozva meg a gyermekek takarékoskodásra való törekvéseit.

A könyv emellett kreatív feladatokkal is készteti gyermekünket a mese által elmondott tudás elsajátítására. Ráadásul mindeközben a szülő és a gyerek közös időt tölthet együtt, ami még kellemesebbé teheti a tanulást.

Egy másik, Csóka Judit – Mesék a pénzről című könyvben pedig arról olvashatunk, hogyan befolyásolja a pénz az életről való gondolkodásunkat. Bemutatja a pénz pozitív és negatív oldalát is, valamint azt, hogyan formálja a boldogságunkat vagy éppen milyen hatással lehet az egészségünkre.

Az ugyanakkor fontos, hogy a könyvek és mesék kiválasztása során mindig a gyermekünk korosztályának és érdeklődésének megfelelő példány mellett tegyük le a voksunkat. Hiszen ebben a korban még más és más megközelítés lehet érthető és érdekes a számukra.

Mit tehetünk még?

Az óvoda és az iskola mellett leginkább a szülők feladata a tudatos pénzügyi nevelés, melynek legfontosabb eszköze a példamutatás. Hiszen, ahogy azt a cikk elején is említettük, a mi életünk és viszonyulásunk a pénzhez nagyban meghatározza majd gyermekünk hozzáállását is.

A könyvek mellett különféle játékok és társasjátékok is segíthetnek minket ezen az úton, ugyanakkor figyeljünk rá, hogy gyermekünk a családi pénzügyekről is képet kaphasson a maga szintjén.

Szánjunk rá időt és meséljünk róla, családunk milyen anyagi körülmények között él és ezt hogyan érte el. Mire költünk és miért szeretnénk megtakarítani. Fontos, hogy nyíltan beszéljünk erről és mutassunk rá, hogy az olyan örömök, mint egy nyaralás vagy egy új játék mind a beosztásnak és a takarékoskodásnak köszönhető.

Vélemény, hozzászólás?