XXX. Visegrádi nemzetközi palotajátékok 2014. Július 11-13.

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg immár három évtizede, minden év július második hétvégéjén Magyarország egyik legnagyobb nyári, szabadtéri, történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A háromnapos rendezvény az 1335-ös királytalálkozó korszakát idézi fel.

A magyarok királya, Károly vendégül látja a csehek királyát és ennek fiát, a morva őrgrófot, a lengyelek királyát, bajvívó vitézeiket és díszes kíséretüket. Érkezik még számtalan nemes, hogy tanúi lehessenek a királyok találkozójának és a lovagi tornának. A vendégeket várostrommal, solymász- és táncbemutatókkal várják Európa számos országából és Magyarországról érkező hagyományőrző csapatok fellépésével. Mint azt a heroldok már jó előre kihirdették, a tornán a legnemesebb, legvitézebb bajvívók vesznek részt, melyre a magyarok vitéz és bölcs királya, Károly és gyönyörű városa, Visegrád szeretettel vár minden érdeklődőt.

A Palotajátékok megnyitójaként a királyok útján a fejedelmek, illetve az őket kísérő több száz vitéz, apród, mesterember és komédiás menetének lehetünk tanúi. A középkori vásárban gólyalábasok és zenészek szórakoztatják a közönséget, míg a királyi palotában középkori étkek, magyar és morva borok csillapítják a éhes szájakat. A múlt megidézése a Fellegvárban folytatódik, ahol Szent Korona kiállítás és középkori ostromszer bemutató várja a látogatókat.

A Lovagi tornák során íjász bemutatók, dobos párbajok, lovas harci bemutatók és táncos előadások kerülnek megrendezésre. Péntek délután, szombat és vasárnap délelőtt Visegrád város Fő utcáján a Királyi Menet várja az érdeklődőket, ahol a cseh király és fia, a morva őrgróf bajvívó vitézei is feltűnnek.

A látványos középkori bemutatók mellett a közönség a vásári forgatagban található vendéglátóknál csillapíthatja éhségét, és a királyi borudvarban Magyarország legjobb boraival olthatja szomját. A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információ a http://www.palotajatekok.hu oldalon található.

Vélemény, hozzászólás?