3. Rőzse Utca Bál Budapesten 2013. szeptember 14-15.

Szeptember 14-én, szombaton 15 és 22 óra között harmadik alkalommal rendezik meg Budapest XII. kerületében a Rőzse utcai utcabált. Idén is 150-200 résztvevőre számítanak. Kisgyermekektől a nyugdíjasokig minden korosztálynak élményt kínálnak: már kora délutántól ugráló légvár csábítja a gyerekeket, lesz arcfestés, élőzene, este pedig tánc.

Az utcabál ötlete az utcában lakóktól ered, civil kezdeményezésük célja, hogy jobban megismerhessék egymást az ott élők. Egyedülálló módon önerőből, külső támogatók vagy önkormányzati segítség nélkül, közös munkával valósítják meg elképzeléseiket és a költségeket is együttesen állják. A fellépő művészek, szereplők ingyen vesznek részt a rendezvényen. A Rőzsei utcaiak saját otthonaikból hozzák az asztalokat, padokat, szőnyegeket, párnákat, enni- és innivalókat. Az utcában működő Esze Tamás Iskola nevelői és az ott lakó gyerekek is tevékenyen kiveszik részüket a feladatokból. Családias a hangulat, hiszen a környékbeliek együtt díszítik föl, rendezik be az utcát.

Gyerekprogramok

·         Tóbiás Gyula mese (Esze Tamás Iskola nevelője)

·         Varga Norbert ének gitárkísérettel és más meglepetések (MOCORGÓ gyerekprogramok)

·         Csetverikov Iván vidámító muzsikus

·         Kárász Eszter és a „szűkített” Eszter-lánc mesezenekarának előadása

Utcabáli hangulat, élő zene, tánc:

·         ½ DRuMSTeRS dobzenekar

·         Mádi Piroska és Buch Tibor „Piroska és a Farkas” ének

·         Horváth Gy Antal, Gárdonyi Fanny ének

A szervezők azt szeretnék, ha személyes példájuk másoknak is ötletet adna, mások is kedvet kapnának egy vidám együttlétre a szomszédjaikkal.

 

Szervezők:

Burai Vera (30/359-1636) buraivera@gmail.com

Csesznegi Mariann

Vélemény, hozzászólás?