A válás után a gyermek sérülésmentes lelki fejlődése úgy biztosítható, ha mindkét fél teljességgel elismeri a másik szülői szerepét, és gondoskodik arról, hogy ezzel a lehetőséggel volt házastársa élhessen is.
Az elmúlt évek során nem egy édesanyával beszéltem, aki – miközben gyermeke problémái miatt keresett fel – a házasságára panaszkodott. Most, ahogy ezeket a sorokat írom, szinte hallom, amint zavartan, akadozva vagy éppen indulatosan arról beszélnek, hogy házastársuk “nem jön haza idejében”, a “szeretőjével tölti az éjszakákat”, “nem törődik a családjával”…
És befejezésül szinte mindegyik hozzáteszi: “Ha nincs ez a gyerek, már régen benyújtottam volna a válókeresetet!”
A kritikus 5-6. év
Sokan leírták már, hogy az esküvőt követő öt-hat esztendő a házasság kritikus időszaka. Ennek az oka az, hogy az ifjú férj és feleség – a szülői minta alapján – két, gyakran teljesen ellentétes házasságmodellt visz az új kapcsolatba, amelyek között általában elkeseredett küzdelem dúl az érvényesülésért.
A mi házasságunk lesz a gyermekeink modellje
- a problémák megoldása
Természetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerek nem résztvevője, csupán megfigyelője a házasságnak – mint a tágabb család “alrendszerének”- érdemes megfigyelni, hogy a gyerekek soha nem “férj és feleség”-et játszanak, hanem mindig “papás-mamás”-t –, és ezért a házasságra vonatkozó ismeretanyagát jelentős mértékben külső forrásból szerzi be, kétségtelen tény, hogy a szülők házassága néhány területen akarva-akaratlanul az új kapcsolat modelljévé válik. Ilyen terület például a házasságon belüli problémák megoldása.
Vizsgálatok bizonyítják, hogy abban az esetben, ha elvált szülők gyerekei kötnek házasságot, a válás esélye nagyobb az átlagosnál. Ennek oka természetesen nem az, hogy a gyerekek személyisége a válás miatt szükségszerűen torzul, hanem az, hogy a gyerek hatékony mintát visz saját házasságába a konfliktusok “gordiuszi” megoldására.
- a házastársra vonatkozó szerepelvárás
A másik terület, ahol a szülői házasságmodell nem hagyható figyelmen kívül, a házastársra vonatkozó szerepelvárás; a fiatalok hosszú időn keresztül ezt a – szülői – ideált keresik partnerükben, aki akaratlanul is befolyásolta választásukat, és akinek a valóságban igen kevés köze van ahhoz az emberhez, akivel házasságot kötöttek.
A “kritikus időszak” hibái
- a partnerem = az eszményemmel
Amikor a házastársak fokozatosan ráébrednek arra, hogy partnerük bizony – enyhén szólva – nem azonos a magukban dédelgetett eszménnyel, megkezdődik az imént említett “kritikus időszak”: csalódottságukban mindketten csak a negatívumokat látják meg partnerükben – sőt ezeket erősen felnagyítva érzékelik –, míg a valóban meglévő értékes tulajdonságokat mellőzik, észre sem veszik.
- A gyerek majd megoldja a problémákat
A konfliktusokat – az általános hiedelemmel ellentétben – a gyermek megszületése nem oldja fel, sőt inkább elmélyíti. A férj, aki eleinte büszke örömmel fogadta újdonsült apaságát, gyakran türelmetlenné és idegessé válik a gondok és a kényelmetlenségek miatt, melyeket a csecsemő óhatatlanul előidéz a család életében. Legfőképpen rendszerint azt nehezményezi, hogy feleségének szinte minden idejét a gyermek köti le, neki már korántsem jut annyi figyelem, mint azelőtt. Ilyenkor bizony gyakran előfordul, hogy a férj a megszokottnál később ér haza, egyre többször megy sörözni régi, legénykori barátaival, akikkel házasságkötése óta – egészen mostanáig – nem is tartotta a kapcsolatot. Nem a sör, nem az ultiparti vonzza, egyszerűen nincs kedve hazamenni – hiszen az asszony pöröl, a gyerek meg sír, “az ember még a tévét sem nézheti nyugodtan”, és kihasználja azt a nagyobb mozgásszabadságot, amellyel gyermekes családban, egyenjogúság ide, egyenjogúság oda, minden férfi rendelkezik.
A “beteg” házasságok
Sok szó esik mostanában a házasság nemi kérdéseiről és a szerelemről is. Alig beszélünk azonban arról, hogy a házasság erkölcsi és jellembeli próbatétel is!
A kritikus időszakban a csalódottság és a keserűség érzése elfedheti a vonzalmat, ez azonban nem elegendő ok a házasság felbontására. A félreértések elkerülése végett hangsúlyozom, hogy a házasságot ilyenkor nem pusztán “fenntartani” kell – például a gyermek érdekében –, hanem a súrlódásokat kikerülő, többé-kevésbé harmonikus kapcsolatot kell helyreállítani.
Több évtizedes szakmai gyakorlatomnak egyik rendszeresen ismétlődő tapasztalata, hogy a beteg életvezetésű – csavargó, kábítószeres, bűnöző – gyerekek szülei nem feltétlenül kóros személyiségű emberek – de a házasság, amelyben élnek, mindig beteg! Diszharmonikus házasságban, egymásra acsarkodó szülők mellett a gyermek maga is diszharmonikussá, bizalmatlanná, gyakran kötődésképtelenné válik, még akkor is, ha szülei külön-külön őszintén szeretik őt, azaz a szülő és a gyermek érzelmi kapcsolatával nincsen különösebb probléma.
Az anya- és az apa-minta is fontos
Régen tudjuk, hogy a fiúgyermekek nevelésében az apáknak beláthatatlanul fontos szerepük van. A fiú az édesapjától kapja nemi azonosságának tudatát, és tőle tanulja el azokat a viselkedési formákat is, amelyek tartalommal töltik meg ezt a tudást.
Ma már ismeretes az a tény is, hogy a fiú nem a családjában uralkodni igyekvő, domináns, az igazságosztó hatalom szerepében tetszelgő apát utánozza gyakran és szívesen, hanem a gondoskodó, szeretetét családja minden tagja iránt kimutatni tudó, felesége és gyermekei életében szerves részt vállaló férfit.
Ugyanakkor az újabb vizsgálatok azt mutatják, hogy az apai jelenlét a kislányok fejlődése szempontjából is nagyon fontos. Statisztikai adatok igazolják, hogy ha az apa elhagyja családját, és kilép gyermeke életéből, a kislánynak elsősorban a másik nemmel való kapcsolata sérülhet meg. Korábban kezdik el a nemi életet, hamarabb mennek férjhez, és valószínűbben válnak el, mint azok a nők, akik egészséges szerkezetű családban nőttek fel.
Amikor hasznosabb a válás
A házasságot tehát védeni kell – mindaddig, amíg esély van a harmonikus kapcsolat helyreállítására. Ha kiderül, hogy a házasság valóban tévedésen alapult, és végképpen elromlott, a család minden tagja számára – tehát a gyerekek számára is! – hasznosabb a válás.
Az apa apa marad a válás után is!
A válás után a gyermek egészséges, sérülés nélküli fejlődése egyetlen módon biztosítható: ha mindkét fél teljességgel elismeri a másik szülői szerepét, és gondoskodik arról, hogy ezzel a lehetőséggel volt házastársa élhessen is.
Ez pedig az esetek többségében azt jelenti, hogy az édesanya tisztességesen biztosítja a láthatási időket az apa számára, és a gyermekükkel töltött időt egyik szülő sem használja fel arra, hogy a másik szülő emberi értékeit a gyermek előtt – megbocsáthatatlan módon – csökkenteni próbálja.
Mindehhez még egy nagyon fontos megjegyzést szeretnék hozzáfűzni. A láthatási idő hazai gyakorlata nem sok esélyt ad a családtól távol élő volt házastársnak arra, hogy a szülői szerepkörét betölthesse. Ezek a szülők ugyanis rendszerint “vasárnapi apukák”; minden második szombaton elviszik a gyereket, és mindent elkövetnek, hogy a hétvége emlékezetes maradjon a számára. Süteményekkel tömik, a Vidám Parkba, a bábszínházba cipelik, majd vasárnap este hazaszállítják a félig már alvó, holtfáradt gyereket.
A családjog ma már lehetővé teszi – csak a joggyakorlat nem él vele jóformán soha –, hogy az elvált, családjától elköltöző szülő részt vehessen gyermeke hétköznapi életében is. Mert gyermekére a szülő csak akkor hathat igazán, ha részt vállal gyermeke gondjaiban és örömeiben, ha időnként leül vele tanulni, fegyelmezi és megdicséri, ha kell, különórákra hordozza, egyszóval úgy tartja vele a kapcsolatot, mintha most is otthon élne, együtt a családdal. Illetőleg: csaknem úgy!
dr. Ranschburg Jenő
Forrás: www.bebikkicsikesnagyok.hu/4972/szulok-gyermekek-valas/