John Hart, a Guardian munkatársa csatlakozott a férfiak egy kicsiny, bár növekvő csapatához azzal, hogy karrierjét megszakítva vállalt gyereknevelési szabadságot (a GYES tengerentúli megfelelőjét), míg felesége a szülés után visszament dolgozni. Egyelőre – saját bevallása szerint – jól boldogul a feladattal, de vajon mások mit szólnak új helyzetéhez? Élményeiről cikkben számolt be.
Egyre több férfi dönt úgy, hogy otthon maradnak és a gyermekükkel kapcsolatos teendőknek szentelik életüket. Az Egyesült Királyságban egy, a biztosítók bevonásával készült felmérés kimutatta, hogy egy a hét az aránya azoknak a családoknak, ahol a férfi marad otthon az újszülött gondozására. Ez a tendencia egyre növekszik: a brit nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint 2009-ben 192000, míg 1993-ban csupán 119000 volt ezen férfiak száma.
Ettől függetlenül láthatatlanok vagyunk. Elég a reklámokat végignézni: anya csinálja a szendvicset, anya veszi meg az iskolai egyenruhát, a férfiakat mindig valami ügyetlenkedő kétbalkezes szerepben láthatjuk a kérdéses hirdetésekben, ha egyáltalán. Az új kisebbség egyik tagja vagyok. Ha hétvégén viszem el a gyereket a játszótérre, ahol a szemem sarkából figyelem a horgászújságot böngészve vagy a mobiltelefonomat nyomkodva, akkor én vagyok a világ legjobb apja. Hétköznap azonban különcnek számítunk. Szó szerint ferde szemmel néznek rám: állítottak már meg idegenek, hogy megkérdezzék, meleg vagyok-e? Szoktam mondani, hogy nem, a saját gyermek még 2013-ben is valamennyire a heteroszexualitás bizonyítéka. Jöttek már oda hozzám vigasztaló szándékkal, kérdezték, hogy hol a kisfiú édesanyja. Szoktam nekik is mondani, hogy vajon hol, hát a munkahelyén, dolgozik.
Persze megkaptam már azt is, hogy egész nap csak pizsamában üldögélek és semmi mást nem csinálok, csak Gordon Ramsey-t bámulom a tévében. Ezeknek az embereknek biztos, hogy nincs gyereke, és nem kerültek még abba a helyzetbe, hogy egy minden veszélyérzet nélkül száguldozó kisember testi épségére vigyázzanak – már ez önmagában lefoglalja az ember egész napját, úgyhogy nemigen marad idő tévénézésre. Meg amúgy is: kit érdekel Gordon Ramsey, ha a másik adón megy a "Hogyan készült"?
Egy dolog azonban mindig megtalál, mintegy reakcióként arra, hogy én vagyok otthon a gyerekkel, nem pedig az édesanyja: sajnálkoznak, hogy ugrott a munkahelyem.
Ez lenne vajon az oka, hogy ilyen ugrásszerűen megnövekedett az otthon maradó édesapák száma? Több millió ember veszíti el a munkahelyét évről-évre, de vajon az édesapák azért döntenek úgy, hogy otthon maradnak, és inkább gyermekeikre vigyáznak, mert nincs állásuk?
A HomeDad UK nevezetű szervezet tagja, Gary Northeast más véleményen van. „A gazdasági világválság biztos, hogy nyomott hagyott a foglalkoztatási adatokon, de kizárt, hogy a leépítéseknek csak a férfiak látták kárát. Sok nő is elveszítette az állását. Százezer más oka lehet annak, hogy a férfi vállalja magára az otthonmaradó fél szerepét – nálunk például a feleségemnek volt egyrészt biztosabb az állása, másrészt pedig magasabb a fizetése. Számunkra egyértelmű volt a választás” – mondja.
Az mi esetünkben is hasonló volt a helyzet. A feleségem tanár, jobban megfizetik, mint engem, és stabilabbnak is mondható a pozíciója. Persze ettől még az emberek simán azt képzelik rólam, hogy valami szakállas hippi vagyok, és még hozzá vegetáriánus is. Ez utóbbi mondjuk tényleg igaz. Ja, és szakállam is volt egy ideig. Sokat gondolkodtam azon, hogy számomra idegen emberek mit gondolnak rólam, de soha nem kérdeztem meg azokat, akiket hozzám legközelebb állónak tartok. Annyira józan paraszti ésszel döntöttünk arról, hogy én leszek az, aki otthagyja a munkahelyét és otthon marad gyermekünkkel, hogy még a feleségemet sem kérdeztem meg annak idején az esetleges utóhatásokról. Megnyugtatott: nem tart sem kevésbé férfiasnak, sem pedig kevésbé vonzónak emiatt.
És mi a helyzet más nőkkel? A babatornán – egyedüli férfiként – megkérdeztem a lányokat, hogy most, hogy velük vettem részt a foglalkozáson, kevésbé vagyok férfi? „Nagyon bátor vagy. Sok férfi nem csinálná ezt utánad” – mondta egyikük. És arra is rákérdeztem, hogy a partnerükkel bevállalnának-e ilyesmit? „Nem” – hangzott egyikőjük egyértelmű válasza. És hogy miért? „Olyan mértékben kötődne a gyermekünkhöz, hogy féltékeny lennék rá.”
Könnyű elfelejteni azt, hogy mennyit változtak a dolgok. Harminc évvel ezelőtt a férfiakat be sem engedték volna a szülőszobába. Ma ez elképzelhetetlen lenne, ugyanúgy, mint az volt elképzelhetetlen két-három évtizeddel ezelőtt, hogy egy férfi adja fel a munkáját és maradjon otthon a gyermeket nevelni. És valóban: az a lehetőség, hogy az apák is elmehetnek gyesre, az Egyesült Királyságban csupán 2002-től került bevezetésre. Ezt megelőzően az apák legtöbbször simán dolgoztak a munkahelyükön, amíg feleségük megszülte a gyermeket.
Az otthon maradó édesanyákhoz hasonlóan természetesen én is aggódom a karrierem miatt. De hozzájuk hasonlóan úgy vélem, a férfiak is felhasználhatják ezt az élményt arra, hogy fejlődjenek, és ezáltal nemhogy ártanak a karrierjüknek, hanem egyenesen profitálnak az otthon töltött évek alatt gyűjtött tapasztalatokból. Dr. Charles Fernyhough pszichológus és felesége szintén úgy döntött, hogy a férj fog otthon maradni a gyermekük mellett. „A feleségem új munkát kapott, ezért elköltöztünk a gyermekünk születését követően. Jobban kijöttünk úgy, hogy én maradtok otthon. Amíg otthon voltam, rájöttem, hogy milyen páratlan lehetőség ez arra, hogy az élményeimet könyv formájában is kiadjam” – mondja. „Szakmailag hihetetlenül nagy esélyt kaptam, amit ki is tudtam használni.”
Hasonló élményről számolt be Dave Hudson webdizájner is: a gyermekével együtt töltött idő inspirálta arra, hogy egy sor oktatási alkalmazást fejlesszen ki Baby Tech néven, amelyet már több mint 5000 felhasználó töltött le és használ elégedetten. „Ezek az ötletek soha nem jutottak volna eszembe, ha nincs a gyermekem és nincs a vele együtt töltött idő. Persze aggódtam a karrierem miatt, de ha a feleségem maradt volna otthon, akkor az ő karrierje miatt kellett volna aggódnunk.”
Amellett, hogy nagyon hálás feladat otthon lenni és napi huszonnégy órában a gyermekünkkel foglalkozni, nem árt közben – ha módunkban áll – szakmailag is a piacon maradni. Ezeket meg lehet oldani részmunkaidős állással vagy távmunkával is, bár a munkáltatók rugalmassága és a lehetőségek még egyelőre ezeket a vágyakat nagymértékben korlátozzák.
Forrás: http://donna.hu/cikk/Gyerek/Ferde-szemmel-neznek-ram/10121