A gyerekeknek szüksége van szabályokra, korlátokra – de nem mindegy, hogyan állítod fel ezeket. Jó lenne kikeveredni a tekintélyelvű és a megengedő nevelési stílus szélsőséges csapdájából. Ugyanis van harmadik, ami jelenlegi tudásunk szerint a leginkább segíti a gyerekek fejlődését. „Empatikusan felállított korlátok” – mégis mi is ez? A szabályok a viselkedésre vonatkoznak: mit tehetünk, mit nem. Az érzelmekre nincs ilyen hatásunk Nézzük meg a gyakorlatban
Amikor gyereket nevelünk, nem szabad megelégednünk azzal, hogy MOST NE szaladjon át az úttesten, MOST mosson fogat, hanem hosszú távon, önmagáévá téve a szabályt döntsön majd felelősen, mikor, mit tesz. Amikor kérlelhetetlenül parancsolunk, tiltunk akkor a büntetés (és ez lehet anyám szeretetének elvesztése) elkerülése érdekében – ha elég elrettentőek tudunk lenni – szinte bármit azonnal elérhetünk. Ez viszont nem segít abban, hogy magát a szabályt is idővel belsővé tegye a gyerek. Sőt, a kukoricán térdepelve már azon fog gondolkodni, hogyan tud újabb csínyt kieszelni. Kézi irányításúvá válik. Ha nem figyelek oda, kész katasztrófa! Ezzel szemben, ha a korlátokat empátiával – azaz elismerve az adott helyzetben megjelenő érzéseket – állítjuk fel, ez segíti a szabályok valódi elsajátítását. Nem mindegy, hogy azért teszek meg valamit, mert félek a büntetéstől, vagy azért, mert tudom, hogy az a helyes.
- Kapcsolódás kialakítása, érezze, hogy egy hajóban evezünk: figyelek rá, elérem, hogy figyeljen rám, szemkontaktus, érintés, leguggolás
- Az ő szemével is látom a helyzetet, és így figyelmeztetem a szabályra
- Megőrzöm a hidegvéremet, és határozottan figyelmeztetem újra a szabályra. Akár a büntetés, akár a fékevesztett indulatok hátráltatják a szabály belsővé tételét.
- Csak azokban a dolgokban állítok fel korlátokat, ahol tényleg muszáj. Emlékszem arra, amikor én is gyerek voltam, képes vagyok azzal a fejjel gondolkodni. Így több lehetőség marad szabad felfedezésre, örömre. A túl sok szabály, ha állandóan csak tiltok, nincs jó hatással a kapcsolatra.
„Hogy döntsem el, hogy milyen korlátokat állítsak fel, és melyek a felesleges szabályok? „
Korral változik, mi az, amit elvárhatunk, és mi az, amit nem. Az biztos, hogy a rugalmas, de kereteket adó napirendhez, rituálékhoz érdemes ragaszkodni, ehhez jönnek még az egészséggel és biztonsággal kapcsolatos szabályok, és esetleg egy-két, a családi értékrendben kiemelkedő szerepet játszó korlát. Ennél többre nincsen szükség. Minél inkább szokássá, rituálévá tudjuk alakítani a korlátokat, annál kevesebb bajunk lesz velük. Ha például mi nem eszünk a kanapén – akkor mondjuk azt: „Gyere, üljünk le az asztalhoz, ott szoktunk enni!” Ahelyett, hogy „már megint a kanapéra morzsázol nekem?” Ha hajlandó vagy egy kicsit mindent gyerekszemmel is nézni, odafigyelsz az igényeire, tudni fogod, melyek a felesleges szabályok. Az asztalnál szépen ülni egy izgő-mozgó gyerek, például nem attól fog, hogy folyton rászólunk. Hanem attól, hogy napközben mozog eleget, eléggé éhes, tehát nem ette tele magát csokival vacsora előtt, illetve elég nagy már ahhoz, hogy képes legyen egy helyben ülni.
„Nem akarom, hogy a gyerekem olyan autoriter légkörben nevelkedjen, mint annak idején én, ezért arra koncentrálok, hogy jól érezze magát, igyekszem minél kevesebb korlátot állítani. Egyszer van csak gyerekkora.”
Nagyon jó dolog a gyerekeknek biztosítani a szabadságot, úgy nevelni őket, hogy kiálljanak saját jogaikért, elmerjék mondani a véleményüket. Azonban az is fontos, hogy mindig életkoruknak megfelelő döntésekbe vonjuk csak be őket. Nagyon bizonytalanná, szorongóvá – és ennek kompenzálásaként parancsolgatóvá válik egy gyerek, ha számára megterhelő döntésekbe vonják be. Attól még, hogy érdekel a véleménye, meghallgatom és elfogadom az érzéseit, a 20-30-40 év tapasztalattal, amivel rendelkezem, tudhatok sok mindent jobban. Szülőként meg kell barátkozni a „megmondóember” szereppel. Tudom, hogy itt a fő probléma az, ha félsz, elveszted a szeretetét, vagy nincs energiád a konfliktusokba beleállni, és inkább engedsz. Gondolj arra, hogy csupán biztonságos környezetet teremtesz a számára.
„Jó, de minek is ide empátia? Ha nem csinálja, amit mondok, ráütök a fenekére, vagy eltiltom a tv nézéstől, nem egyszerűbb? „
A tapasztalat azt mutatja, ha eltiltást, büntetést alkalmazunk, az csak haragot, ellenállást szül a gyerek részéről. Lehet, hogy félelemből nem szegi meg a szabályt, de idővel egyre nagyobb és nagyobb büntetést kell majd alkalmaznunk.
„Ok, de amikor korlátokat állítok fel, nekiáll hisztizni.”
Nem meglepő, ha valaki, aki akadályoztatva érzi magát, korlátokba ütközik, méregbe gurul. Láttunk már okos, ügyes, felelősségteljes felnőtteket dugóban viselkedni? Nyilván nagyon meglepő és dühítő, hogy anyám,vagy apám, aki eddig hagyta, hogy én irányítsam a dolgokat, egyszer csak a kezébe veszi a gyeplőt. Erre sok gyerek reagál átmenetileg még nagyobb hisztivel, mint előtte. De minél megszokottabb, hogy vannak korlátok, minél inkább sikerül elfogadni, hogy dühös ezért (empátia) – annál gyorsabban kisimulnak a dolgok. Ha a szülei kiborulnak attól, hogy ő dühös, és tehetetlenné válnak, vagy viszont haragszanak, akkor nagyon egyedül marad ez a kis ember az érzéseivel.
„Hol is van ez az arany középút?”
A legkönnyebb úgy megérteni, ha két dimenzió alapján gondolkodunk. Egyrészt vízszintesen, egy tengely mentén képzeljünk el szülőket, akik különböző mértékben állítanak fel korlátokat a gyermekük számára. Ezt a szülők elvárásának hívom most. Függőlegesen pedig azt nézzük meg, ki mennyire fogékony a gyermeke igényeire, érzelmeire, válaszol e azokra, foglalkozik e velük, vagy sem. Így tudunk végül négyféle szülői hozzáállást elkülöníteni. Az igazság a bal felső sarokban van. Íme:
Pethő Orsolya, pszichológus
Ha nevelési gondjaid vannak, keress meg, segítek: www.kolyokszerviz.hu
.jpg)