A nem alvás, a 10 cm vágás a bikini alatt, vagy a tolófájások (kinek mi jutott), az egyre növekvő súly, és hangosodó bőgés, kakis pelenka hegyek, pofátlan megjegyzések – ezek elhanyagolható semmiségek ahhoz képest, amilyen extra kemény önismereti alagút szülőnek lenni. Az ember azt gondolná – mert így lenne logikus – hogy először felnőtté válunk, és aztán lesznek gyerekeink. De nem így történik, valahol mindannyian leányanyák vagyunk, s a felnőtté érés folyamata párhuzamosan zajlik a gyerek fejlődésével. Néhány pokolian nehéz szembenéznivalót tartogatva.
- számú kihívás: Az egyik kőkemény mellbevágó élmény, hogy létezik egy kis lény, aki tényleg úgy ahogy vagy, szeret. És szüksége van rád. Mindenestül. Sokunknak ez az első élménye a feltétel nélküli szeretetről, kevesen vannak azon szerencsések, akiket pont úgy szerettek, ahogy az nekik jó volt. És erre itt ez a kis ember, akinek pont rád van szüksége, minden jó és rossz tulajdonságoddal együtt. Azt hiszem, ez felhívás arra, hogy végre elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Nem semmi.
- számú kihívás: Amikor először szembesülünk azzal, hogy anyánk/apánk szavai, mondatai hangzanak el szó szerint, szakasztott ugyanazzal a hanglejtéssel a szánkból. Vagy a tetteinkben érjük utól őket, és rájövünk, hogy ez nem tetszik. Oké, akkor erőből az ellenkezőjét teszem. Ha engem kemény kézzel fogtak, akkor minden szabadságot meg akarok adni a gyerekemnek. Ha nem figyeltek rám, akkor minden percemet igyekszem rááldozni. De az igazság az, amíg a szülői minta és annak ellenkezője között csapódunk, még nem nőttünk fel. Még szüleink árnyékában élünk, mindegy, hogy az automatizmusokat követve, vagy azzal dacolva működünk. A szabadság akkor kezdődik, amikor látjuk, hogy nem csak két alternatíva létezik. Ez már valódi választás. Nem kisebb kérdéseket kell feltennünk magunknak, mint: Mi ebből tényleg az enyém? Ki is vagyok én igazából?
- számú kihívás: jó eséllyel választottunk valakit párnak, aki kiköpött mása az ellenkező nemű szülőnknek. Vagy épp az ellenkezője. És akkor megint ott tartunk, mint feljebb. Így aztán nyomogat is mindenféle gombot rajtunk. Remek lehetőséget kaptunk így, hogy néhány epizódot újrajátsszunk szüleink életéből, a gyerekkorunkból. Itt az idő megbontani az elavult kört, és ha néhány feleslegesnek tűnő kanyarral is, de új viselkedési mintákat kialakítani. A komoly kérdés: Hogyan oldom meg én ezeket a helyzeteket? Hogyan akarok én élni?
- számú kihívás: Ha eddig gondoltál magadról valamit, most kiderül, hogy az csak egy langyos, elnagyolt kép volt ahhoz képest, amit megláthatsz a tükörben, szülőként. Mindkét szélsőség egyszerre jelenik meg: kiderül, mennyivel erősebb, jobb, lágyabb, csodálatosabb ember vagy, mint képzelted. Viszont napvilágot lát a legrosszabb arcod is, amit eddig úgyahogy magad elől eltitkoltál: egy szörnyszülött, egy boszorka, egy elviselhetetlen, gyerekes idióta, aki néha annyira viselkedik tudatosan, mint egy amőba. Na ezt tessék kérem integrálni!
- számú kihívás: Minta lettél. Itt van valaki, aki mindent rólad majmol. Nem csak a hangulatodat tükrözi vissza tökéletes pontossággal, és szinte gyorsabban, mint ahogy te magad tudomást szereznél róla, hanem azokat a tulajdonságaidat is megláthatod benne, amelyektől már nagyon régen megszabadulnál. Kemény idők: itt a vissza nem térő alkalom. S most már nem csak magad miatt.
+ 1 kihívás: amit eddig a szőnyeg alá söpörtél, úgy tör elő, mintha még egy percet sem foglalkoztál volna vele. Azt gondolod, hogy megannyi övizsgálat, önismereti tréning, ilyen-olyan önsegítő könyvek, öncsiszolgatás után már egy-két dolgon túl vagy? Fityiszt. Minden lerakottnak hitt nünükéd úgy tör újra elő, mint a gejzír, még sosem tapasztalt erővel. Úgyhogy kössük fel a gatyánkat, nincs mese, felnőtté kell válni.
Pethő Orsolya, pszichológus
Ha nevelési gondjaid vannak, kérjél időpontot: www.kolyokszerviz.hu