Vajon a félelem velünk született érzés, esetleg éppen mi, a szülők, a felnőttek ültetjük el a félelmet a gyerekek lelkében? Utánajártunk a kérdésnek, és egyben feltérképeztük a leggyakoribb okokat is, melyek félelmet váltanak ki gyermekkorban.
Félelem a magánytól
Gazdag Enikő pszichológus szerint a félelem megjelenése a gyermekek személyiségfejlődésének természetes része. A legelső félelem, amellyel találkozik a kicsi, az úgynevezett szeparációs félelem, vagyis az anyától való elszigetelődés, eltávolodás félelme – amely azonban természetes. Ha mindezt kiterjesztjük az emberi törzsfejlődés során szerzett és magunkkal hozott közös tapasztalatokra, akkor ez a félelem nagy valószínűség szerint megegyezik a közösségtől való elszigetelődés miatti félelemmel, a magunkra hagyottság érzésével, a magánnyal, amely őseinknél egyenlő volt a halállal, hiszen egy magányos egyed nem volt képes megküzdeni a környezeti feltételekkel.
A gyermek számára az anya léte biztosítja az életben maradás lehetőségét. Ő az a személy, aki azonnal válaszol a kicsi minden felmerülő igényére: aki enni ad neki, aki szárazon, melegen tartja, aki az első és meghatározó társ a magány elűzésében. Az első félelem tehát ehhez kapcsolódik: a kicsi attól fél, hogy elveszíti édesanyját, vagyis a szükségleteiért felelős személy elérhetetlenné válik számára.
Amikor sziszegve támad a zuhany
A kicsik nem csak az anyától való elszakadás miatt éreznek félelmet, hiszen, ahogy fejlődnek és elindulnak a világ felfedezésére, amely először a gyerekszoba, a fürdő és konyha területére terjed, úgy találkoznak számukra ismeretlen jelenségekkel. Az ismeretlen persze nem feltétlenül kelt bennük félelmet, csak akkor, ha mindehhez kellemetlen élmények társulnak. Ilyen lehet egy erős hang is, esetleg egy hatalmas méret, de a tudatalattit beindíthatja egy furcsa, sok színből álló, bonyolult függönyminta is.
Nem véletlenül rettegnek a kicsik a fürdőkád lefolyójától, a vécétől, esetleg a teafőzőtől sem. A félelmet az ilyen tárgyak esetén a hangos zaj hozza elő, a lefolyó hangjának surrogása, a vécéöblítés zubogása és a teafőző hirtelen felharsanó fütyülése. Később már társítanak is a hangokhoz egyéb élményeket, amelyeket a mesékből, vagy látott és rosszul értelmezett képsorokból szereznek be: a zuhany csöve kígyóvá válik, a kád alatt feneketlen tó van, ahová belefolyik a víz, a vécé egy kinyitott hatalmas száj, amely csak arra vár, hogy bekaphassa őt.
A tárgyaktól való mérhetetlen rettegés hátterében az is állhat, hogy, bár a gyerekek sok formát felismernek és azonosítanak, a méretekkel nincsenek tökéletesen tisztában, és egyszerűen nem tudják, hogy például egy számukra félelmetes nyílás méreténél fogva sem jelenthet valós veszélyt.
Félelem a sötéttől
A sötétségtől való félelem is gyakori. Ennek nagy valószínűséggel tudatalatti tényezői is vannak, ám az biztos, hogy a sötétségtől és az árnyaktól való félelem jelentős részéért a gyerekek felé közvetített képek, vagyis a televízió és a mesefilmek a felelősek.
Szakértőnk úgy látja, hogy az óvodáskor jellemzője a valóság és a képzelet keveredése, ezért is játszik fontos szerepet a három-ötévesek életében a mese és a mesefilmek. A félelmetes mesék nézése azonban elősegítheti a szorongásuk növekedését, és ennek oka, hogy nehezen tudják a látszatot a valóságtól megkülönböztetni.
Egy felmérés során kiderült, hogy a három-négyéves gyerekek kétharmada szilárdan hiszi azt, hogy a reklámok szereplői belelátnak otthonukba, ahogy arról is meg vannak győződve, hogy beszélni tudnának a reklámok szereplőivel. Egy másik kutatásban azt találták, hogy a hároméves gyerekek valóságként, fizikailag jelenlevőként értelmezik a tévéképernyőn látottakat, a négyévesek már kezdik érteni, hogy amit látnak, azok csak képek, de a hétévesnél fiatalabb gyerekek nehezen értik meg, hogy a lelőtt szereplő csak színész, valójában nem hal meg.
A gyerekeknek nagyon kevés viszonyítási alapjuk van, ezért elhiszik azt, amit látnak. Többek között ezért félnek attól, hogy betörő – szörny, harapós kutya, kígyó – lapul a sarokban, az ágy alatt, a szekrény mélyén. A számukra értelmezhetetlen és éppen ezért feldolgozhatatlan képek miatt lesz szeme a televíziónak, válik a félhomályban emberevő rémmé az állólámpa és vérré a kiömlő kakaó.
Mit tehet a szülő?
A szülő sokat tehet azzal, hogy tudatosan választja meg azokat a meséket és filmeket, televíziós műsorokat, amelyeket beenged a gyerekszobába. Fontos, hogy csak olyanokat nézhessen a kicsi, amelyben nincs erőszak. Ez talán az egyik legfontosabb elvárás szakértőnk szerint.
Amennyiben mégis előfordul, hogy gyermekünk olyan jelenetet lát, amely félelmet vált ki belőle, beszélgessünk vele róla, mondjuk el neki, hogy mindez csak mese, a valóságban nem történik meg, és fontos, hogy ne legyintsünk soha a gyerek félelmére, az számára nagyon is valóságos, megélt érzelem, amely, ha magára hagyjuk vele, átszőheti a mindennapjait.
Az esti sötétben való félelem ellen egy kis lámpa égve hagyása sokat segíthet, esetleg különböző "féleleműző" tárgyak használata, melyekben bízik a kicsi – például egy rongybaba a párna alatt, egy talizmán, anyu illatú sál, vagy az apa kesztyűje.
Forrás: www.life.hu/anyaskodj/ovisoklettetek/20110308-a-leggyakoribb-felelmek-gyermekkorban.html