Sok nőnek már első terhessége alatt, de a baba születése után szinte törvényszerűen megromlik a kapcsolata az édesanyjával. Érzésre olyan, mintha tinédzserkorát élné újra. Kiéleződnek a régi ellentétek, amelyekre gyógyír volt a lány külön költözése. Az elszakadásnak és a leválásnak a saját család egy olyan végérvényes és visszafordíthatatlan pontja, amit sok nagyi nehezen dolgoz fel. Jön, mondja, beleszól, cserébe elvár, véleményez, nem ért egyet. Az újdonsült anya pedig mindezt érthető módon zokon veszi, szeretné megvédeni saját intimitását. Kész a konfliktus, pedig a nagyikra, nagypapikra nagy szükség van.
Egészséges esetekben a nagyszülők már túl vannak legalább egy, de inkább több gyerek nevelésén, és többé-kevésbé kibékültek magukkal. Ha azt is gondolják, hogy van, amit máshogy csinálnának, nem hordoznak súlyos lelkiismeret furdalást magukban. Ha így van, az az azért szerencsés, mert nincs szükség arra, hogy unokáikon akarják kompenzálni mindazt, amit szülőként elkövettek. Már túl vannak a gyereknevelés tanulási fázisán, most itt van egy-két gyerek, akiket már tényleg csak élvezniük kell. Nyugodtak, lazák, végtelen szeretettel és bölcsességgel képesek unokáik felé fordulni.
Kényezteti a gyereket!
A kéretlen tanácsok osztogatása mellett az egyik legnagyobb konfliktusforrás. A szerepek megcserélődtek, most már nem a nagyszülők hozzák a szabályokat, amihez gyermekeiknek igazodniuk kell. A szülők alkotják meg a játékszabályokat, és a nagyszülők ezen kereteken belül mozoghatnak, amikor az unokákkal vannak. Fontos, hogy a fő elvek megegyezzenek. Ez egyszerűen megkönnyíti a szülők dolgát, és tudnunk kell beszélni ezekről a családban. Képeseknek kell lenniük az újdonsült szülőknek saját határaikat ily módon is kifejezni. a szabályrendszernek tartalmaznia kell, hogy mit szabad és mit nem szabad, mikor kell lefeküdni, mit lehet enni.
Ha a nagyszülők ennek ellenére sem tartják be a lefektetett elveket, akkor sincs baj. Kellemetlen és bosszantó, ha a nagyinál töltött két nap után két nap a regenerálódás, míg minden visszatér a normál kerékvágásba. Mindössze a gyerek alkalmazkodó képességét pallérozzuk ezzel, ha többféle elvárás rendszernek, szabálynak kell megfelelnie gyors egymásutánban.
Nevelési szempontból viszont semmilyen kárt nem okoz a nagyszülői „kényeztetés”. A gyerekek elsősorban példaképük, – azaz az azonos nemű szülő utánzásából tanulnak. Igyekezzünk inkább jó példát mutatni.
Mire jó egy nagyszülő?
Nevelési tanácsot már nemigen adhat, hiszen a gyerekek is mások, és az élethelyzetük is különböző. Egy jó nagyi viszont példa lehet a szülők számára:
1. Megmutatja, milyen teljes figyelmét odaadni egy gyereknek. Nem nyomkod közben telefont, összességében ráérősebb. Nyilván több ideje is van, de ezt nem győzöm mindenhol leírni, hogy egy óvodás korú gyerek napi 30 perc osztatlan figyelemmel már teljesen elégedett. Ez az idő folyamatosan csökken az évek múlásával. Azt gondolom, hogy nem sok, minden szülőnek bele kell férjen napi fél óra mindentől mentes idő.
2. Példát mutat abból, milyen feltétel nélkül szeretni valakit. Elfogadja az unokát olyannak, amilyen, nincsenek elvárásai arra vonatkozóan, hogy mi legyen, ha nagy lesz. Egy nagyszülő már nem vár hálát cserébe a törődésért, rég rájött, az, hogy unokáit láthatja, maga a jutalom.
3. Türelemből ötös. Megmutatja, hogyan lehet együtt főzni, tésztát gyúrni egy hangos szó nélkül. Nála is kétszer annyi ideig tart, ha a kisunoka besegít, a kosz viszont pont négyszer annyi, de ezt jól viseli, sőt élvezi.
4. Képes a szülők aggódását, szorongását a maga nyugodtságával kompenzálni. A jó nagyi nem borul ki egy kis láztól, vagy, ha az unokája térdéből folyik a vér. Látott már ilyet eleget, képes higgadtságával erőt önteni a remegő lábú szülőkbe.
5. És végül a jó nagyinál az a gyerek is eszik, aki otthon soha semmit. Mert nem aggódja túl a dolgot, nem tukmál, hiszen előbb utóbb úgyis éhes lesz.
Pethő Orsolya