Advent Budapesten 2013. November 29-December 24.

Budapest Főváros Önkormányzatának jóvoltából új kulturális Téli Fesztivál indul útjára hagyományteremtő céllal advent első hétvégéjén a Városháza parkban. A hiánypótló családi rendezvény elsősorban a budapestieket szólítja meg az ünnepvárás jegyében, újdonságként kulturális programokat kínálva a karácsonyi vásárok forgatagában.

A Városháza parkban 2013. november 29. és december 24. között megrendezésre kerülő Advent Budapesten elnevezésű programsorozat egy olyan közösségi színteret hoz létre Budapest szívében, ahol a budapestiek illetve az ide látogató vendégek családias hangulatban tölthetik el az ünnepi felkészülés időszakát.

A fővárosi önkormányzat megbízásából a Szabad Tér Színház által szervezett Téli Fesztivál kiemelt figyelmet fordít a kulturális értékek közvetítésére. A főváros Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztályának közreműködésével iskolás csoportok érkeznek a határon túlról, hogy a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó vallási szokások és betlehemes hagyományok bemutatásával különleges élményt nyújtsanak a közösségi együttlétben való feltöltődéshez.

Az Advent Budapesten a legjobb magyar kézműves- és gasztronómiai termékeket kínáló vásári forgatag mellett a téren felállított, fűthető Sátor Színházban minden nap kulturális programmal várja a látogatókat. A négy kiemelt hétvégén professzionális előadások, köztük a fővárosi fenntartású színházak ünnepi produkciói is szerepelnek a programban. Hétköznap esténként Budapest legjobb hagyományőrző amatőr csoportjainak előadásai továbbá művészeti intézmények hallgatóinak produkciói láthatók a Téli Fesztiválon.

Budapest 23 kerültének óvodás és iskolás csoportjai is lehetőséget kapnak, hogy hétköznapokon a Sátor Színházban bemutassák karácsonyi műsoraikat, vagy megtartsák saját ünnepségeiket.

Az Advent Budapesten alkalmából a Városháza parkban felállítják az ország egyik legnagyobb, 16 méteres karácsonyfáját, melyet egy érdi család ajánlott fel Tarlós István főpolgármesternek. Egy 10 méter átmérőjű adventi koszorú is kiállításra kerül, melynek gyertyáit a négy adventi hétvégén ünnepélyes szertartás keretében gyújtják meg.

Bővebb információ és részletes program: www.szabadter.hu

Vélemény, hozzászólás?