Dühkitörések kezelése gyerekkorban

A harag teljesen természetes folyamat. Minden ember és gyerek szokott haragudni, és ez ellen nem is érdemes küzdenünk. Amit kevesen tudnak, hogy másodlagos érzelem, és alapvetően a mögötte meghúzódó félelemből táplálkozik. Nem csak a külvilágból érkező dolgok lehetnek ijesztőek, hanem belső világunkban is megjelennek olyan dolgok, amelyeket jobbnak látunk eltakarni a haraggal. Ugye hallottuk már, hogy a támadás a legjobb védekezés? Lelki fájdalom, csüggedés, szomorúság – mind mind olyan dolgok, amik helyett jobbnak tűnik haragudni, megbántani valakit.

A minap egy Táncos nevű lovon ültem, aki már a pucolás alatt gyanús volt. Sunyított, dobogott a lábával, jelezvén, hogy valami nem tetszik neki. Szőrén ültem rajta, próbálgattam, hátra tudok e feküdni, vagy előre hajolva átkarolni a nyakát. Jött a sunnyogás, majdnem lefejelt, végső kétségbeesésében igyekezett kiszaladni alólam. Ha nem az egyik legjobb lovasíjász és szabadidomító vezeti a lovat, azt mondom, egész komolyan megijedtem volna. De így nem tettem, inkább végignéztem, ahogy gyakorlatilag babusgatja a lovat. Megérti, hogy fél, ismeretlen számára a helyzet, valószínűleg verte a korábbi gazdája, azért akar a földdel egyenlővé tenni engem, mert nagyon fura és ijesztő, amit csinálok. Az agresszív ló valójában félős. Így van ez az embernél is.

A gyerekek agya még jócskán fejlődésben van, frontális lebenyük, amely a viselkedés kontrollért felelős, jelentősen eltér a felnőttkori szinttől. Ha egy gyerek olyan családban nő fel, ahol egészségesen kezelik az érzelmeket és így a haragot is, fokozatosan megtanulja kifejezni és egyben mederbe terelni indulatait. Három képességet kell elsajátítania: :

·         Kontrollálni az agresszív késztetéseket, és lenyugodni anélkül, hogy magában vagy másban lelki vagy testi kárt tenne

·         Felismerni a harag mögött meghúzódó félelmet, így a valódi probléma és szükséglet elérhetővé válik, ez a megoldást is megkönnyíti

·         Konstruktívan megoldani a problémát, tudni, mit kell pontosan tenni azért, hogy a helyzet a kívánt állapotba mozduljon el. Ide tartozik még meglátni, hogy mi a probléma kialakulásában játszott saját szerepem

Például: Eltörtem a kedvenc játékomat.

  1. Rettenetesen dühös leszek, odavágom mégegyszer. Anya is dühös lesz rám, el se tudom dönteni, hogy miért, a játék miatt, vagy azért, mert ordítok és szidom őt, talán meg is ütöm. Oda a játék, oda a kapcsolatom anyával.
  2. Nagyon szomorú vagyok, kétségbeesetten sírok, anya megvigasztal, és megbeszéljük, hogy megteszünk mindent, hogy meg tudjuk ragasztani. Lehet, hogy nem sikerül, de megtanulom feldolgozni a veszteséget.

Nézzük, hogyan tudjuk szülőként elősegíteni, hogy gyermekünk megtanulja kezelni dühkitöréseit, agresszióját:

1.       Alakíts ki olyan családi légkört, amiben minden érzelem rendben van, elfogadható, és az élet természetes része. Ami nem elfogadható, az az érzelem olyan módon való kifejezése, ami bánt, sért másokat. Segíts neki szavakba önteni, amit épp érezhet. Semmi más dolgod nincs, mint empátiával fordulni felé és megfogalmazni, amit látsz: „Látom, nagyon dühös vagy most.”

2.       Fontos a keretek megfogalmazása és tartása. Ha valami olyat csinál, ami nem elfogadható, határozottan, röviden, de mondd meg. Evidensnek tűnik, de nem az. Rengeteg szülőt láttam már, aki miközben két kézzel üti, vagy harapja őt a gyereke, vagy a játékait vágja a falhoz, csak áll, és nem szól semmit, esetleg bizonytalanul kinyögi, hogy „Naaa”. Ebben a felfokozott idegállapotban csak a nagyon egyszerű mondatok működnek, magyarázatra nincsen szükség: „Nem ütünk meg senkit!”

3.       Semmiképp se küldd el, hogy nyugodjon meg, ugyanis fogalma sincs arról, hogy hogyan kell ezt csinálni. Maradj mellette, ha el is lök. Vannak gyerekek, akik ilyenkor bírják a testi érintést, vannak, akik nem, de senki sem arra vágyik, hogy beküldjék a szobájába. Előbb neked kell tudnod, és megmutatnod, hogyan lehet megnyugodni: például mélyebben lélegezve, erőteljesebben kifújva a levegőt.

4.       Maradj elérhető, ha szüksége van rád. A harag mögötti félelem elérésével kétségbeesett sírásban is feloldódhat mindez, és ha addig nem is engedte, hogy átöleld, most nagyon nagy biztonságot ad a testi közelséged. Jöhet az ölelés és vigasztalás. Fontos, hogy megtanulja, hogy valódi feloldozást kap, ha elér az alap érzelemig: szomorúság, csalódottság, vagy félelem.

5.       És legfőképp te magad maradj nyugodt. Miért is küzdene azért, hogy kontrolláljon bármit is, ha azt látja, hogy lehet tányért csapkodni, másokat sértegetni mérgünkben, vagy akár a fenekére csapni.

 

Pethő Orsolya, pszichológus

Ha nevelési gondjaid vannak, keress meg, segítek: www.kolyokszerviz.hu

 

Vélemény, hozzászólás?