Alig húsz évvel ezelőtt még természetes volt, hogy a szófogadatlan gyereket valamilyen rémalak megjelenésével vették rá a helyes viselkedésre. A mumus, a zsákos ember és társaik a mindennapos nevelés eszközei voltak, ám ma sem nélkülözik a szülők a fenyegetéseket, ha a gyerek neveléséről van szó. Felmerül azonban a kérdés: valóban szükség van ilyen jellegű fegyverekre a gyerekek neveléséhez, vagy csak ártunk vele?
Összekeveredik a valós a képzelettel
Nagyszüleink és talán szüleink sem hiszik el, hogy a mesékből vagy a babonákból átcsempészett rémek sok felnőtt életében a mai napig elevenen élnek. Persze egy harmincéves férfi nagy valószínűséggel nem fog körmöt rágni, ha át kell haladnia egy sötét szobán, ahogy a felnőtt korú lány sem hiszi már el, hogy a kéményben a vérszomjas "Szélanyó" fütyül. A szörnyekkel való fenyegetés, a kiszolgáltatottság megélése ennek ellenére hatással lehet a személyiség alakulására.
Gazdag Enikő pszichológus véleménye szerint kisgyermekkorban természetes jelenség a félelem megjelenése, valamint a képzelet és a valóság keveredése. Az óvodások még nem képesek megkülönböztetni a képzeletükben megjelenő és a valóban létező dolgokat, a mumusokkal, szörnyekkel való rémisztgetés – éppen azért, mert elhiszik azok létezését – tovább fokozhatja az amúgy is meglévő félelmet, és a szorongás kialakulásában is szerepet játszhat.
Ugyanakkor a pozitív hősökkel – például a fogtündérrel – való jutalmazást is érdemes átgondolni: tanító jelleggel bírhat ugyan, de negatívumot is hordoz, mégpedig azt, hogy az eredmény "külső" segítséggel született meg, és nem a gyerek maga jutott el az eredményhez. A nevelés, a tanítás elsődleges és legfontosabb eszköze az őszinteség és a gyerekkel való folyamatos párbeszéd: ha a szülő elmagyarázza a gyereknek, hogy miért fontos a rendrakás, a rend önmagában az életünkben, vagy miért nem szabad csúnyán beszélni, az hatékonyabb, mint a rémekkel való fenyegetés.
A bizalom miatt veszélyes
A szülőbe vetett bizalom már az élet első néhány hónapjában kialakul, ebbe a bizalommal teli állapotba és kapcsolatba pedig egyszerűen nem fér be a fenyegetés. Ha mégis bekúszik, az bizony okozhat törést egy gyermek számára. Elég azzal ijesztgetni a gyereket, hogy elhagyjuk – miközben ő addig biztos volt benne, hogy ezt nem tennénk -, az pedig még rosszabb, ha az anya a saját halálával riogatja a gyereket, azzal, hogy megáll a szíve, ha nem fogad szót, vagy anyának szétrobban a feje a kiabálástól, de a sírba viszel kifejezés is árthat tudatalatt a gyereknek. Ezek feldolgozhatatlan bűntudatot keltenek a gyerekekben, amelyet későbbi emberi kapcsolataikba is magukkal cipelnek, sokszor ok nélkül is magukat hibáztatva párjuk egészségügyi problémái miatt.
Ne kössük büntetéshez vagy jutalomhoz!
Szakértőnk szerint mind a fenyegetőzés, mind a jutalommal kapcsolatos ígérgetés káros lehet. A valódi erkölcsi értékek, illetve a jutalomtól független, belső határok kialakulását ez a módszer nem szolgálja. Az érzelmi zsarolás – a nem vigyázok rád, nem szeretlek, eladlak, odaadlak másnak – kifejezetten rémisztő a kicsi számára, és egy jó adag, talán soha le nem győzhető félelmet kelt benne, miközben azt tanulja meg, hogy szülei szeretete nem magától értendő, azért dolgozni kell, és ezt a nehéz terhet fogja felnőtt életébe is magával cipelni. Sokszor a szélsőséges megfelelni vágyás mögött a "magány, a magára hagyottság rémével" való egykori nevelési módszer rejtőzik.