Fordított nap a Műcsarnokban 2014. Április 05.

2014. április 5., szombat, 10-től 18 óráig

A Műcsarnok idén negyedszer rendezi meg azt a rendhagyó múzeumpedagógiai programot, amelyen egy teljes napon át gyerekek fogadják a látogatókat; foglalkozásokat vezetnek, felügyelnek a kiállítótermekben, tárlatvezetéseket tartanak, segédkeznek a ruhatárban, a könyvesboltban és a pénztárban.

Program:

Vetélkedő a Pepita Sárkány-díjért

10-től 13 óráig

Vizuális játékokkal, versenyekkel, ügyességi feladatokkal várjuk a programon részt vevő gyerekeket, szülőket és nagyszülőket. A Derkovits-kiállításra érkező látogatók a kiállítás termeiben megépített vizuális társasjáték segítségével vetélkedhetnek egymással a Pepita Sárkány-díjért.

Tárlatvezetések

15-től 18 óráig

A délutáni tárlatvezetéseken megtudhatjuk, miként vélekednek a fiatalok a kortárs képzőművészetről, hogyan interpretálják a műalkotásokat, és hogy mi érdekes számukra a derkó.pécsi.2014 kiállításon.

A programon közreműködnek a XIV. kerületi Herman Ottó Általános Iskola növendékei, valamint a SZEMAFOR Stúdió tagjai.

Minden rendezvényen belépőjegy megvásárlásával lehet részt venni. Hétéves kor alatti gyerekeknek, valamint fogyatékkal élő látogatóknak és kísérőiknek a belépés ingyenes.

Vélemény, hozzászólás?