Hétmérföldes mesevilág és Szalóki Ági gyerekkoncert a Józsefvárosi Galériában 2014. Május 17.

 

Májusban a mesék kapnak főszerepet a Józsefvárosi Galéria szombati gyerekprogram sorozatában: Vass Albert története és székely népmesék varázsolják majd el a gyerekeket; május 17-én pedig egy igazi díva lép a színpadra Szalóki Ági személyében.

A népszerű énekesnő és Dés András közös produkciója különleges csemege lesz. Az interaktív ritmikai képességfejlesztő műsorban mozgásos játékokkal és zenével kötik le a kicsik figyelmét. A történet középpontjában egy robot áll, akinek elromlott az űrhajója, és a ritmusok nyelvén kommunikál a gyerekekkel, akik segítenek neki hazatérni… 

Május 10-én Wass Albert „Erdők könyve”, „Tavak könyve” című csodákkal teli történeteit kelti életre az Aranyszamár Színház. Végül, de nem utolsósorban a hónap utolsó hétvégéjén jóízű székely népmeséket elevenít meg a Lábita Bábszínház. Nem is akárhogyan, a székely lábbábosnak ugyanis nemcsak a szája, a lába is jár.

Az előadások mellett 10-től 14 óráig kézműves műhelyekkel várják a családokat: lesz bábműhely, selyemfestés, virágkoszorú, szélforgó valamint ujj és lábbáb készítés…, a legkisebbeket pedig a Palota Játszóház készségfejlesztő játékai várják.  

MÁJUSI HÉTMÉRFÖLDES PROGRAMOK

 Május 10. szombat

Madarak és fák napja

10-14 óra Tündérkert játszóház: virágtündérek műhelye, lélekmadár készítés, selyemfestés

10-14 óra Palota Játszó Ház: babház óvodásoknak, logikai játékok kisiskolásoknak 



11 óra Aranyszamár Színház – Wass Albert: Erdők könyve

Wass Albert "Erdők és tavak könyve" című műve alapján írta: Strausz Tünde

Azt tudtad, hogy a gombák nem csak úgy maguktól teremnek, hanem a Gombacsináló Manó készíti őket. És azt, hogy a virágokban Tündérek laknak? És azon elgondolkoztál- e, hogy a Vaddisznó honnan tudja, hogy az orrával kell túrnia a földet? És azon, hogy a madarak kitől tanultak énekelni. A Boszorkányra pedig – valld be – gondolni sem mertél eddig! Sok mindent nem tudsz tehát, ami egy erdőben történik. De megtudhatod, ha akarod. És aztán ha az erdőbe mész, Te magad is látni fogod, hogy minden hajszálra úgy van, ahogy nálunk láttad.

 

Május 17. szombat

„Somvirág, somvirág, aranysárga a világ”-

10-14 óra Szederinda alkotóház: virágkoszorú fonás, szélforgó készítés, papírmerítés

10-14 óra Palota Játszó Ház: babaház óvodásoknak, logikai játékok kisiskolásoknak

11 óra Szalóki Ági koncert

A népszerű énekesnő és a nagyszerű ütőhangszeres neve nem ismeretlen a közönség előtt. Közel tíz éve lépnek fel együtt különféle formációkban. Szalóki Ági évek óta oktat gyerekjógát és foglalkozik zeneterápiával. Az előadás mozgásos játékokkal, Dés András hangszeres játékával kezdődik. A saját és feldolgozott dalokkal gazdagított kalandos történet, a hangok és ritmusok nyelvén, a gyerekek aktív közreműködésével kerekedik mesévé, melynek főszereplője egy robot, akinek elromlott az űrhajója. Különleges robotunk a ritmusok nyelvén kommunikál a gyerekekkel, akik mindvégig lelkes segítőtársai. Végül a játékos ritmusos gyakorlatokkal és közös énekléssel megjavítják a tönkrement járművet.

 

Május 24. szombat

BábSzínJáték

Gyereknapi Lábos-bábos Mókanap

10-14 óra Barangolás a bábkészítés birodalmába: ujj és lábbáb készítés

10-14 óra Palota Játszó Ház: babaház óvodásoknak, logikai játékok kisiskolásoknak

11 óra Lábita Bábszínház: Székely népmesék

Csernik Szende székely lábbábosnak nemcsak a szája jár, a lába is hiszen a lábával is bábozik… „Az én csóré lábacskámat megcsípte a csihány, s azóta es vakarózik, s addig-addig, míg mára felhúztam a bábukat lábaimra Mókára és Tréfára, hogy ne viszkessenek annyira, hanem járják el a székelynép jóízű mesécskéit. S ha nem es pityókát mesélek, akkor murkot aprítok lapítón, s ha nem es hiszitek el, a cseszle csípjen meg benneteket!”

A mese után bábbabusgató!

 

Csigabiga Palota Játszó Ház

Minden hétköznap 9.00 – 12.00 és szombaton 10.00 – 15.00

 

A Csigabiga Palotában együtt, játszva fedezzük fel a világot.  Játékaink: Egyedi és különleges képességfejlesztő, építő, társas és logikai játékok. Szerepjátékok: babakonyha, babaszoba, szerelőműhely, boltos játszó, várépítő, bábparaván, kisautók és autópályák. Ügyességi játékok, bújkák, hinták, pattogós labdák. Foglalkozások minden kedden és csütörtökön: Diafilm kuckó, Manókonyha – Babacukrászda, Kreatív Kézműves Játszóház kicsiknek.

A családi közös játék mellett örömmel várjuk gyermekét minden hétköznap a Palota Csigaház Gyermekmegőrzőjében gyermekfelügyelettel. Részletes tájékoztató a Galéria honlapján: www.jozsefvarosigaleria.hu

 

Jegy és bérletvásárlás:

 Jegyárak a szombati gyerekprogramokon:

Napijegy: 800 Ft

Családi jegy: (2 felnőtt, max. 3 gyerek)

Kézműves jegy: 500 Ft (12.00 órától)

Kedvezményes Galéria Gyerekbérlet: 4 tetszőlegesen választható szombati napra várjuk az évad során 2014. május 31-ig rendszeresen visszatérő családokat, ahol a játék és színház élmény minden alkalommal egy pohár ajándék kakaóval is gazdagodik!

Bérlet: 2500 Ft /fő

A VIII. kerületben élő gyermekeknek és babáknak 1 éves korig a belépés díjtalan!

 

 

Csigabiga Palota alkalmi belépő: 300 Ft (1 felnőtt és 1 gyermek).

10 alkalmas Palota bérlet, ami az egész tanévben tetszőlegesen felhasználható (1 felnőtt és 1 gyermek): 1000 Ft A VIII. kerületben élő gyermekeknek és babáknak 1 éves korig a belépés díjtalan!



 

További információ:

www.jozsevarosigaleria.hu

Elővételi bérlet és jegyvásárlás, csoportos bejelentkezés:

Beke Kata Tel.:  +36-30/207-8029;

E-mail: beke.kata@johir.jozsefvarosigaleria.hu

1085 Budapest, József krt. 70. 

 

Várunk szeretettel hétről hétre a közös játék és színház élményre,

a Józsefvárosi Galéria és Rendezvényközpontban!

Vélemény, hozzászólás?