Habár felnőttkorunkra elfelejtjük, mindannyian játékos gyermekek voltunk. Nem iskolapadban szereztük meg első tapasztalatainkat a világról, hanem a szó szoros értelmében játszva jutottunk hozzájuk.
A játék ugyanis érdekes, leköt minket, szórakoztat, egy szóval: jó móka. A csecsemők, kisbabák ugyan még nem Monopolyznak, de bizony már ők is játszanak. Rázzák a csörgőt, egymás után százszor is meghúzzák a kiságyuk felé helyezett mobiljátékot, folyton eldobják a macit, és vég nélkül ismételgetik ugyanazt a hangot. Mi ezt nem mindig találjuk szórakoztatónak, de nekik az. Miközben rendkívül jól érzik magukat, az ismétlés útján tanulnak, fejlődik közben a mozgásuk, az érzékszerveik és kezd némi sejtésük lenni arról, hogy vannak tárgyak, amik hangot adnak, na meg persze valamiért mindig a padlón kötnek ki, ha eldobjuk őket.
Aztán olyan 2,5-4 éves kor körül már a játékuk elkezd színesebbé válni. Valóságos fantázia- és értelemrobbanás következik be. Ebben a korban kezdenek el szerepjátékokat játszani. Újraalkotják a nap folyamán átélt tapasztalataikat, élményeiket. Ne csodálkozzunk hát, ha a doktor nénitől hazaérve a gyermek kedvenc macija is szurit kap…
Ebben az időszakban változhat egy kartondoboz pillanatok alatt gáztűzhellyé, a fakanál mikrofonná, a pléd királyi palásttá. Mondhatni, annak, hogy egy-egy tárgy mivé válik, valóban csak a fantázia szabhat határt.
Mindez kiegészül azzal is, hogy a gyermeki játékban a konstruktivitás, alkotás is megjelenik. Az építőkockából hamar felépül a ház (vagy valami olyasmi), a párnákból erőd alakul. Nagyobb és ügyesebb gyermekek már a mosószeresdobozra ablakot, ajtót vághatnak (szülői felügyelet nélkül sose adjunk nekik ollót, éles szerszámot!), papírból babaruhát készíthetnek, és még sorolhatnánk. Az így elkészített játékok pedig belefolynak szerepjátékukba.
| |
Csodálatos, elvarázsolt időszak ez gyermekünk számára, ne maradjunk ki mi se belőle! Merüljünk el gyermekünkkel a játékában, játsszuk azt, hogy… vásárlók vagyunk, lovagok, orvosok, királylányok, hős paripák…
Feszengünk, furcsán érezzük magunkat? Ne foglalkozzunk vele, gyermekünk előtt nem kisebbíti a tekintélyünket. Sőt, szorosabbá, stabillá teszi a kapcsolatunkat, jobban megismerjük csemeténket, egy időre elfeledhetjük gondjainkat, bajainkat és végül, de nem utolsósorban gyermekünk fantáziája, kreativitása is fejlődik, valamint a játék során gyakorolja a szociális interakciókat, a beszédet, javul a mozgáskoordinációja. Szóval, ha legközelebb elhangzik, hogy „Játsszuk azt, hogy…” – ne ellenkezzünk, merüljünk el mi is az önfeledt játékban!