Kinder +SPORT program – pályázat iskoláknak

A pályázat célja

A pályázat kiírója, a Ferrero Magyarország Kft. évek óta elkötelezett az iránt, hogy rendszeres egészséges időtöltésre ösztönözze a fiatalokat. A Ferrero hitvallása, hogy a kiemelkedő szerepet játszik a gyermekek fejlődésében, mert segít nekik megismerni önmagukat, leküzdeni az akadályokat, és hozzájárul ahhoz, hogy sikeres, egészséges és erős felnőtté váljanak.

A vállalat ezért létrehozta a +SPORT kezdeményezést, amelynek célja, hogy a mindennapi sportot az egészséges életmód részeként vonzóvá tegye a gyermekek számára.

A pályázók köre

A Kinder +SPORT programra bármelyik magyarországi, nem sport tagozatos általános iskola jelentkezhet. Az iskolák jelentkezését a következő nyolc területekről várják:

  1. Budapest
  2. Pest megye
  3. Észak-Magyarország
  4. Észak-Alföld
  5. Dél-Alföld
  6. Közép-Dunántúl
  7. Nyugat-Dunántúl
  8. Dél-Dunántúl

A fenti nyolc terület mindegyikéből 5 általános iskola vehet részt a programban, vagyis országos szinten összesen 40 intézmény. Területenként sorsolással dől el, melyek lesznek a Kinder +SPORT programban résztvevő intézmények.

A pályázat részletei

Azok az általános iskolák jelentkezhetnek, amelyek a programba való bekerülés esetén vállalják, hogy:

  • minimum kéthetente 45 perces Kinder +SPORT edzést/foglalkozást tartanak a testnevelés órán kívül, délutáni sportfoglalkozás keretében, amelyek során a Kinder +SPORT sorversenyek feladatait gyakorolják a 2,, 3. és 4. évfolyam tanulóival
  • összeállítanak és felkészítenek egy tízfős csapatot a Kinder +SPORT bajnokság versenyeire a 2., 3. és 4. osztályok tanulóiból
  • részt vesznek a 2012/2013-as tanév során a aktivitásain:
    • a programindító megbeszélésen, ahol iskolánként egy testnevelő tanár részletes tájékoztatást kap a sorversenyek szabályairól
    • a területi elődöntőkön
    • a területi elődöntők nyertesei az országos döntőn
    • az országos döntőbe került csapatok egy hétvégi Kinder +SPORT felkészítő közös táborban a Ferrero szervezésében
  • részt vesznek az extra ajándékokért ― sportfelszerelésekért ― folyó versenyben: fotókat, videó anyagokat küldenek, amelyek a verseny során a Ferrero Magyarország Kft. honlapjára kerülnek fel és amelyekért pontokat lehet szerezni – ezeket a pontokat a tanév során különböző sportfelszerelésekre lehet beváltani
  • és beszerzik a szülői nyilatkozatokat a versenyző diákok szüleitől a nyilvános szerepléshez

Minden kisorsolt iskola Start+ csomagot kap: melynek tartalma kosárlabdák, kézilabdák, jelölő mezek, ugrókötelek, bírói sípok és bólyák, a versenyek zavartalan lebonyolítása érdekében.
A sorversenyek pontos részleteiről és az extra ajándékokért folyó pontgyűjtő versenyről a programba bekerülő intézmények testnevelő tanárai részletes tájékoztatást kapnak a programindító megbeszélésen.
A költségek megoszlása:
A tanári programindító megbeszélés, a területi elődöntők és országos döntők, valamint a felkészítő tábor utazási költségeit a Ferrero állja, a tábor esetén ezen kívül szintén vállalja a szállás és ellátás költségeit is.
A felkészülési időszakban a szervező a Start+ csomagokon és az extra ajándékokon kívül egyéb költséget nem térít, így a felkészítő edzések helyszínét, és az edzéseket levezénylő, felügyelő tanárok jelenlétét a pályázó oktatási intézménynek kell biztosítania.

A pályázat fődíja

A Kinder +SPORT bajnokság első három helyezett csapatának tornaterme felújításra vagy felszerelésre kerül, vagy egy iskolai sporteseményéhez kap hozzájárulást az alábbi megosztásban:

  • Első helyezett: 3 millió forint értékben
  • Második helyezett: 2 millió forint értékben
  • Harmadik helyezett: 1 millió forint értékben

Jelentkezés módja

A Kinder +SPORT programra a mellékelt pályázati űrlap kitöltésével lehet jelentkezni október 12-ig a palyazat@kindersport.hu e-mail címen vagy az Eurolex Kft. 1037 Budapest, Montevideo u.3/a címen.

A pályázat benyújtásának határideje: 2012. október 12.

Kapcsolat

palyazat@kindersport.hu

Tovább a pályázati kiíráshoz

Vélemény, hozzászólás?