Nagyon várom már a szerdát. Az iskolában tűz ünnepet rendezünk a gyerekeknek, a szülők részvételével, egy csuvas népszokás alapján. (Hogy, hogy jön ide a csuvas nép, ne kérdezzétek, hosszú történet.) De többek között ezért is szeretem ezt az iskolát, mert értelmet nyernek az ünnepek, igazi tartalommal telik meg az évnyitó, üres, begyakorolt beszédek helyett, bakizó hús vér emberek beszélnek valódi érzelmekről, és nem utolsó sorban üres rutin helyett jelentéssel bíró rituálék vannak.
A tervezett tűz ünnep során a gyerekek megszabadulhatnak félelmeiktől, amiket előtte megneveztek. A szülők egy saját készítésű talizmán átadásával támogatják még a folyamatot, miközben a gyerekek a felnőttekből épült élő alagúton mennek majd át a sötétségből a fénybe. Hátborzongatóan szép.
Sok nő, családanya gondolja mostanában, hogy a fenébe a Karácsonnyal! Miért jó az nekem, hogy hetekig lótok-futok, hogy minden ajándék meglegyen, valami szuper különleges gasztronómiai csoda kerüljön az asztalra, előtte napokig takarítom a lakást, hogy aztán holt fáradtan és idegesen essek be a fa alá? Persze a gyerekek csillogó szeme, amikor meglátják a feldíszített fát, majd bontogatják az ajándékokat… Talán kárpótlás az egészért. De tényleg ennyi lenne az értelme? Aztán a következő nap jön a család többi része, ismét egy újabb gasztro-költeményt kell produkálni, de legalább többször lehet telepakolni a mosogatógépet. Mázli, ha Karácsony másnapján már nyugi van, ám a legtöbben akkor is kanosszát járnak. Nem csoda, ha elegünk van belőle.
Ezek főként szokások, amelyek leginkább gúzsba kötnek, megfojtanak – megpakolva egy sor elvárással, melyek így sosem tudnak teljesülni. „Ilyenkor valami különlegeset szoktunk főzni” „Ilyenkor szoktunk ablakot mosni” – Mi lenne, ha most nem mosnál ablakot? – Hát, azt nem lehet, mert…hát nem és kész! Mi lenne, ha most csak valami egyszerűt főznél? – Hát, hát azt nem lehet, akkor mitől ünnepi a vacsora? Ha nincs igazi válaszunk ezekre a kérdésekre, akkor pusztán a szokások rabjai vagyunk. Emlékszem, egyik Szentestére paradicsomos pennét főztem (ez az a kaja, amihez mindig van itthon hozzávaló és 15 perc alatt kész). Furán néztek rám, hogy kérem én milyen rebellis vagyok. De annak az évnek a felét épp kórházban töltöttük, és már önmagában az is jutalom volt, hogy hazajöhettünk, s együtt lehettünk.
Nem szokásokra, hanem rituálékra van szükségünk. Mi a különbség a kettő között? A rituálé olyan szokás, aminek jelentése is van. Számodra, az egész család számára.
A gyerekek komfortosan mozognak a szokások között, ám imádják a rituálékat, mert többet ad, mint pusztán biztonságot. Az ünnepi rituálé közös. Az, hogy „mindig így csináljuk” nem teher, hanem érték. Kifejezi a család együvé tartozást. Segít különböző érzelmi szinteket megugrani, kifejezni elismerésünket valami iránt, enyhíti a fájdalmat, kézzel foghatóvá teszi a közös értékrendünket, önmagában egy beavatás, összekapcsol, összetart minket. Kutatások azt mutatják, hogy azok a családok, ahol vannak tradíciók, boldogabbak. Nem kell semmilyen hivatalos egyházi felekezethez, vagy bármilyen valláshoz kapcsolódni ahhoz, hogy értelmet is találjunk abban, amit „mindig ugyanúgy szoktunk csinálni”. Maradjon minden, aminek valódi jelentése van számunkra, a többi pedig mehet a sutba.
Lehet kísérletezni, régiekhez nyúlni, újakat is bevezetni, változtatni. A lényeg, hogy igazi értelmet, jelentést találjunk benne. Így lesz Karácsony a Karácsony.
Pethő Orsolya, pszichológus
Ha nevelési gondjaid vannak, kérjél időpontot: www.kolyokszerviz.hu
