Amikor végre sikerül a dackorszakot elhagyni, egy pár évre fellélegezhetünk. Az iskolaválasztást leszámítva viszonylag nyugodt, kiegyensúlyozott évek következnek, s még nem is sejtjük, hogy mi vár ránk. Sokan fordulnak hozzám azzal, hogy 10-11 éves kamasz gyermekük felett teljes mértékben elvesztették a kontrollt. Az addig kezelhető gyerek nem tanul, nem fürdik, nem mos fogat, nem fekszik le időben, ha büntetésként elveszi a laptopot, visszalopja, tiszteletlen, akár még meg is üti az anyját. Ismerős? Ezek a szülők arról számolnak be, hogy utoljára 8-9 éves korában érezték, hogy hatásuk van a gyerekükre. Akkor még, ha kértek valamit, azt többé-kevésbé megcsinálta, ha kisebb harcok árán is. Aztán valami elromlott, és egyre inkább úgy érezték, hogy semmi befolyásuk, mintha kicsúszott volna a lábuk alól a talaj. Felváltva próbálkoznak könyörgéssel, büntetéssel, de persze egyik sem működik.
Tapasztalatom, hogy míg a kicsiknél akár néhány nap alatt óriási változást lehet elérni, addig a tiniknél jóval hosszabb a folyamat. Ennek az az oka, hogy a szülők nagyobb gyerekeknél kifejezetten félnek változtatni, mert tartanak a reakcióktól. Míg a háromévestől határozottan elveszik a táblagépet, ha kiderül, hogy amiatt verekszik, a tízévest legfeljebb megfenyegetik ezzel.
Szülői „hatalmunk” alapja a köztünk lévő erős szeretetkapcsolat. Gyermekünk úgy dönt, hogy megteszi, amit kérünk, mert szeret, tisztel, és meg akar felelni az elvárásainknak. Szeretet alatt értő figyelmet, feltétel nélküli elfogadást értek, a tiszteletnek pedig nem annyira az erkölcsi értékek, mint a határozottság, következetesség az előfeltétele. Szeretetkapcsolat helyett viszont sok esetben hatalmi játékot találunk: a hároméves gyerekemtől még nem félek, hisz egyértelmű, hogy én vagyok az erősebb. A tízéves viszont már ijesztőbb, félő, hogy alulmaradok. Így, ha szeretnéd, hogy szülői befolyásod megmaradjon tinikorban is, a kapcsolatotokon, és szülői önbizalmadon kell dolgoznod.
A feladat különösen nehéz, hiszen a tinik főként kortársaikkal való kapcsolatot és a szüleiktől való függetlenségüket keresik, belső válságaik, érzelmi kilengéseik kifejezetten érzékennyé teszik őket a felnőttek inkongruens viselkedésére.
A jó hír az, hogy minél közelebbi a kapcsolatotok, minél határozottabb vagy, annál kevésbé van szükség bármiféle fegyelmezésre.
- Tanulj meg tényleg meghallgatni és nem reagálni, esetleg túlreagálni, akármit is mesél neked. Csak hallgasd meg, ne akard megoldani, amíg erre nem kér, ne adj tanácsot, ne ítélkezz, csak hallgasd.
- A tinik általában utálják a szülők által erőltetett beszélgetéseket. Néha viszont maguktól megnyílnak. Dobj el mindent, és hallgasd meg, megéri. A legjobb időszak erre az esti lefekvés. Még a tinik is igénylik, hogy bebújj mellé az ágyba és elbeszélgessetek az élet nagy dolgairól.
- Azzal együtt, hogy a tinik érdeklődése jórészt a kortársak felé fordul, töltsetek együtt rendszeresen minőségi időt. Napi pár perc is elég lehet, amikor csak rá figyelsz. Legyen ez rendszeres, kiszámítható.
- Legalább egyszer naponta egyen együtt a család.
- Ki kell érdemelned a bizalmát, hogy elmerjen bármit mondani. Legyél te is őszinte vele, és elég bátor ahhoz, hogy beismerd, ha hibáztál. Nincs a világon olyan dolog, amit a tinik jobban értékelnének, mint az őszinteség. És nincs olyan, amire allergiásabbak, mint a hiteltelenség.
- Tanulj meg határozottan és egyben szeretettel kérni. A könyörgés és a fenyegetőzés a gyengeség és bizonytalanság jele. A tinik azokat a felnőtteket tisztelik, akik tudják, hogy mit várnak el, következetesek, és elég erősek ahhoz, hogy szeretettel tudják mindezt kérni.
Pethő Orsolya
pszichológus
további nevelési tanácsok: www.kolyokszerviz.hu