Vajon tényleg csak a verés az, ami bizonyítottan rossz hatással van hosszú távon a gyerekek fejlődésére? Nem. Vannak más nevelési hibák is, amelyekkel úgy okozunk traumát a gyereknek, hogy talán nem is tudunk róla – és amelyekkel akár egész felnőttkori életét meghatározhatjuk.
Korábban azt tartották, a verésnek csak azok a formái vannak rossz hatással a gyermekekre, amelyeknél a fenyítés fizikai fájdalommal jár.
Ma már több követéses vizsgálat tér ki arra, hogy a jelképes "fenekelés" is képes maradandó károsodásokat okozni, ha az rendszeres. Tanulási nehézségeket, szorongásra, depresszióra való fokozott hajlamot figyeltek meg ezekben az esetekben. Ám a verésen kívül létezik még számos nevelési hiba és szülői attitűd, amely hosszú távon kimutatható lelki károsodásokat okozhat, és amelyről a szülők nem is gondolnák, hogy károsak.
Eltávolodás, hiányos kapcsolattartás
Ha a szülő és a gyerek közötti kötődés alapvető szükséglete sérül, ha a szülő keveset van a gyerekkel, elhagyja, vagy akár önhibáján kívül elszakad tőle, esetleg túl korán lép hátra – vagy túl nagyot lép – azzal a szándékkal, hogy önállóságra nevelje a gyereket, akkor azzal azt érheti el, hogy a gyermek felnőttkorban nehezen fog mély kapcsolatokat kialakítani attól való félelmében, hogy az, akit ő szeret, szerethet, úgyis el fogja hagyni.
A kötődés hiánya miatti traumát átélt gyerekek felnőttkorukban gyakran az egyik romboló kapcsolatból rohannak a másikba, rossz mintákat követnek, amelyek miatt nem képesek valódi kötődést kialakítani. Sőt, ma már azt is tudjuk, hogy ezek a gyerekek nehezebben birkóznak meg a stresszel is.
Túlzott féltés, támogatás, törődés
Meglepő kijelentés, de a túlzásba vitt törődés, a túlféltés, az önálló cselekedetek háttérbe szorítása szintén káros lehet a kisgyermekeknek.
Jellemző példa erre a hozzáállásra, amikor a gyermekre még akkor is az édesanyja adja a kabátját, amikor már ő maga is képes lenne erre, vagy éppen még akkor is ő eteti, amikor már igénye lenne az önálló evőeszköz-használatra. A felnőttkori önállóság hiányában játszik szerepet az is, ha olyan családi légkörben nő fel a gyerek, amelyben az egyéni, önálló, családon kívüli teljesítményt nem értékelik.
Az ilyen környezetben élő gyermekekre felnőttként jellemző a gyámoltalanság, nagyfokú függés a szülőktől – lásd "anyuka kedvence" jelenség -, illetve párkapcsolataikban nehezen tartják be a határokat: előfordulhat, hogy sokszor párjukra akaszkodnak és hagyatkoznak, akiben egyfajta pótlékot keresnek, valakit, aki mellett nem kell önállónak lenni. Az önállóság hiánya szintén gátolhatja az egyént az egészséges kapcsolatok kialakításában, és megnehezíti beilleszkedését a társadalomba.
Több kutatás is kimutatta már, hogy a gyermekek egészséges lelki fejlődéséhez nagyon fontos a határok felállítása. Manapság a "nevelés" szinte szitokszóvá vált, vélhetően a sokáig uralkodó, poroszosan szigorú elvek miatt – csakhogy a nevelés nem egyenlő a vasszigorral. Azok a gyerekek, akiknek mindent megengedtek, minden kívánságuk azonnal teljesült, ugyanúgy agresszív és frusztrált felnőttekké válhatnak, mint akiket szigorúan fogtak, hiszen nem fogják tudni értelmezni a társadalmi korlátokat. Mivel gyerekkorukban mindent azonnal megkaptak, így azt várják, hogy vágyaik azonnal teljesüljenek.
Az ilyen hozzáállással nevelt gyerekek később akár felsőbbrendűnek, különleges kiváltságokkal rendelkezőnek is gondolhatják magukat, és mindenről úgy vélekedhetnek, hogy az nekik jár. Az ilyen gyerekek esetében szinte borítékolva vannak a későbbi főnökkel való konfliktusok is.
|
Czető Zsanet, Magyarország első szuperdadája szerint az sem jó, ha a szülő állandóan gátat szab a gyereknek. Érthető, hogy meg akarjuk óvni az eséstől, ezért nem nézzük jó szemmel, ha lejtőn lefelé biciklizve nem lassít, de ha nem hagyjuk a gyereknek, hogy saját maga tapasztalja meg ennek következményét, akkor nem fogja tudni, miért nem ajánljuk neki. Ahogy az is előfordulhat, hogy később nem mer majd kísérletezni, és nem meri próbálgatni a határokat. |
Túlzott elvárások
Vannak, akik képtelenek ellazulni, folyamatos teljesítménykényszerben élnek, akár az egészségük árán is inkább ragaszkodnak a teljesítményhez, minden más értéket elnyom bennük, hogy mindig a tökéletességre törekednek. Olyan emberek sajátja ez a hozzáállás, akiknek gyermekkorukban is központi szerepe volt a teljesítménynek, a szeretet feltétele volt a helyes viselkedés, kötelességteljesítés.
A játéknak is szigorú szabályai voltak – szépen játssz a babával, ne vetkőztesd le, nem menj ki a vonalból -, helytelen viselkedés esetén előfordult a gyermek mások előtti nyilvános megszégyenítése. Ezek az emberek sokszor képtelenek az önfeledt boldogságra, a felszabadult élvezetre, hiszen kötelességtudatuk nem enged teret ezeknek az érzéseknek.
| A cikkben említett hibák, rossz attitűdök akkor jelentenek valós veszélyt, ha jelenlétük folyamatos. Általánosan elfogadott nézet, hogy egy-egy alkalom nem okoz maradandó sérülést, de ha tartósan fennáll valamelyik állapot, számolnunk kell a téves viselkedésformák kialakulásának lehetőségével. |
Hollósy Bori