Palotanegyed Fesztivál 15 helyszínen 2014. Június 21.

Három hónapon keresztül 15 helyszínen 150 ingyenes programmal várnak mindenkit Józsefvárosba. A tematikus rendezvényeken koncertek, egész napos gyerekprogramok, színházi-, bábszínházi- és táncelőadások, kézműves vásár, sör és gasztrozene sétány fogadja a járókelőket. A főváros egyik legszínesebb nyári, összművészeti rendezvénysorozata június 21-én, Szent Iván Ünnepével kezdődik.

Józsefváros történelmi negyede a kultúra és a művészetek belvárosa, ahol ismét a fesztiválhangulaté a főszerep! Június 21-én, a nyári napforduló ünnepén megnyitja kapuit a Palotenegyed Fesztivál, amely egészen szeptember közepéig kultúrával és minőségi szórakozással tölti meg a Múzeumkertet, a Szabó Ervin teret, a Muzikum Klubot, az Építész udvart és a kerület más tereit, utcáit. A „Szent Iván Ünnep – NapÉjZene Fesztivál” a rendezvénysorozat nyitányaként a programok színpompás kavalkádját tárja a budapestiek és fővárosba kikapcsolódni érkezők elé. Ezen a hétvégén Szalóki Ági, Ferenczi György és a Rackajam, valamint Lovász Irén adnak koncertet a Múzeumkertben. Emellett egész napos gyerekprogramokkal, báb és színházi előadásokkal, tűztánccal és tűzszínházzal csalogatják ki otthonaiból az érdeklődőket. Az ünnep hagyományainak megfelelően szombaton reggel a közönség bevonásával egy több méter átmérőjű mandalát kezdenek el építeni kövekből és virágokból. A kész alkotáson ezernyi mécses gyullad majd fel vasárnap este Lovász Irén és Gulyás Anna énekével kísérve. Emellett kihagyhatatlan látvány és élmény lesz a szombat esti tűzugrás és a szerelmes ifjak összeéneklése is.

A Palotanegyed Fesztivál még öt kiemelt, tematikus hétvégét, a MÁV Székház és a Párbeszéd Háza Dísztermében pedig számtalan komoly- és jazz zenei koncertet foglal magában. Körítésként ezeken a hétvégéken kézműves vásár, sör, gasztrozene sétány, valamint utcazenészek, gólyalábas komédiások és egész napos gyerekprogramok színesítik az utcákat és a tereket. További tematikus hétvégék: „Magyar Jazz Jam” (július 3-4-5.); „Etnozene Vigalom” (július 12-13.), „Költészet Ünnep – Báb és Utcaszínházi Találkozó” (augusztus 16-17.) „A Nő” – világzene, kiállítás, divatshow (augusztus 23-24.), „Józsefvárosi Sör és Örömzene Fesztivál” (szeptember 12-13-14.). A három hónap alatt a Múzeumkert PORT.hu nagyszínpadán, a Muzikum Klubban és az Építész udvarban a jó hangulatról többek között olyan hazai és külföldi zenészek gondoskodnak majd, mint a Balkan Fanatik, Bognár Szilvia, Besh o droM, Buborék együttes,

Ferenczi György és a Rackajam, Dresch Mihály, Herczku Ágnes, Kaláka, Kerekes Band, Lovász Irén, Magonc, Makám, Misztrál, Mystery Gang ft. Péterfy Bori, Palya Bea, Sebestyén Márta, Szalóki Ági, Szirtes Edina „Mókus”, vagy a Radzsasztánból érkező indiai zenészek. A zenei kínálatba az idei évben is bekapcsolódik a majdnem 60 fős, Kathy- Horváth Lajos hegedűművész által vezetett Józsefvárosi Zenekar is. A változatos és a műfajban a legkiválóbb zenészek 8 helyszínen, a kerület terein és vendéglátó helyein, piacain lépnek fel. A rendezvénysorozat minden programja ingyenesen látogatható!

A Józsefvárosi Önkormányzat jóvoltából, csaknem 40 millió forint támogatásból, idén negyedik alkalommal valósul meg a Palotanegyed Fesztivál. Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő kerülete ezzel a nagyvolumenű, kiemelkedő kulturális eseménnyel igyekszik még tovább növelni a városrész ismertségét és vonzását. A látogatók megtapasztalják a Palotanegyed egyedi hangulatát, építészeti-, kulturális-, kulináris-, és egyéb értékeit. A művészeti események kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy minden ide látogató megtapasztalhassa Józsefváros újjáépülését!

 

www.palotanegyedfesztival.hu

Vélemény, hozzászólás?