ZOO TÁBOR, az ország legállatibb tábora

2014-ben 12. alkalommal szervezi meg a JátékMester Élményprogram a Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos táborát, a Zoo Tábort.

Táborunk célja, hogy a gyerekek úgy töltsék nálunk a szünetet, hogy az ne csak  szórakoztató, de hasznos is legyen.

Programjaink során a táborozóknak lehetőségük van arra, hogy közel kerüljenek az állatokhoz, megismerjék szokásaikat, állatkerti tartásukat. A változatos és játékos programok mellett célunk a környezettudatosságra nevelés, az állatvédelem, a természetvédelem fontosságára való felhívás, illetve a játékos tanulás előtérbe helyezése.

A táborban szakképzett pedagógusok (csoportonként 3 fő) és állatkerti szakemberek segítenek az állatok megismerésében. A tábor résztvevői a hét során megismerhetik többek között a Szavannaház, a Pálmaház és az Elefántház lakóit, a Dél-Amerika kifutó állatait, a fókákat, a papagájokat és még több száz másik állatot. Az állatos programok mellett  kézműves foglalkozás és sok-sok játék színesíti a programot.

A Zoo Tábort napközis táborként bonyolítjuk le, 5 napos turnusokban (hétfőtől péntekig).
Naponta 07:30-16:30 között biztosítunk elfoglaltságot a gyerekek számára.

Napi programterv:

07.30-8.00- gyülekező
8.00-9.00- játék
9.00-9.30 tízórai
10.00-11.00 állatos program
11.00-12.00 állatkerti séta/játék
12.00-13.00 ebéd
13.30- 14.30 délutáni állatos program
15.00 -15.45 kézműves foglalkozás/állatkerti séta, játék
16.00-16.30 uzsonna
16.30- búcsúzoo

A nyári szünetben minden hétfőn indul turnus.

1.     turnus – június 16-20

2.     turnus – június 23-27

3.     turnus – június 30-július 4

4.     turnus – július 7-11

5.     turnus – július 14-18

6.     turnus – július 21-25

7.     turnus – július 28-augusztus1

8.     turnus – augusztus 4-8

9.     turnus – augusztus 11-15

10.  turnus – augusztus 18-22

11.  turnus – augusztus 25-29

A tábort 6-12 éves gyerekek számára ajánljuk.

 

A tábor díja: 54.900 Ft

Az ár tartalmazza:

  • étkezés napi 3 alkalommal
  • állatkerti bérlet (amelynek érvényessége a befizetés napjától 2014. december 31.)
  • 2 db ZOO TÁBOR póló
  • 1 db esőkabát
  • 3 db fénykép
  • változatos programok egész nap

Jelentkezni március 1-től személyesen lehet az Állatkert Játszóházban, a teljes részvételi díj befizetésével, hétköznap 10-18 óra között.

 Csak készpénzes fizetésre van lehetőség, üdülési csekket sajnos nem tudunk elfogadni.
A tábor díja SZÉP kártyával is fizethető (szabadidős keretből). SZÉP kártyás fizetésre kizárólag hétköznap 10-17 óra között van lehetőség!

További információ: www. jatekmester.hu

Vélemény, hozzászólás?