Minden ember információkra nyitott rendszerrel születik, agyunkat a környezetben szerzett tapasztalatok töltik fel. A tanulás hatékonnyá és sikeressé tehet, ezért fontos, hogy mit gondolunk a tanulásról és tanításról, és főleg, hogy ebből a gyerekeinknek mekkora „nyeresége” származik.
Azt gondolnánk, hogy a szorongást az iskola tapasztja a tanuláshoz. Pedig ez sokkal hamarabb, akár már a bölcsőben megalapozható. Régebben szakkönyvekben, manapság az interneten keresik meg a szülők, hogy a gyereknek mikor és mit kell már tudnia. A rokon és szomszéd gyereket mindenki releváns viszonyítási forrásként tartja számon, s a tőlük való eltérésnek következményei vannak.
Ha a gyerek az elvártnál hamarabb tudott megfordulni, akkor büszke és nyugodt az anya, de közben már azon gondolkodik, hogy vajon időben fog-e felülni. Ha viszont a „referenciához” viszonyítva elmarad valamiben a gyerek, akkor jön a szülői aktivitás, és segít a „bajon”. Szerencsére egyre többen gondolják, hogy a kisbaba úgyis fel fog ülni és el fog indulni és beszélni fog, ha erre nem is tanítják, csupán elég mozgási lehetőséget, illetve nyelvi környezetet kell biztosítani neki. Bizonyára ismerős a kép: anyuka, apuka a gyerek mögött futva tolja – ha kell, hetekig – a kétkerekű biciklit. (Magam is ezt csináltam, így saját élményről számolhatok be. Akkor még seprűnyelet kellett beapplikálni, ma már kaphatók kis nyeles kerékpárok.) A gyerek persze akkor is megtanulna biciklizni, ha nem tologatnánk – de ez nem derül ki, mert tologatjuk… Aki látott falun apró gyereket az apuka biciklijének a váza alatt féloldalasan kerekezni, az tudja, hogy a gyerekek megfelelő eszközök hiányában is képesek megtanulni, mert ellesik a fortélyokat. Elég, ha lehetőséget adunk. A legjobb, ha a gyerek megélheti a saját hozzáértését. Ha nem kell azon szorongania, hogy leesik-e, eldől-e, apa biztosan tartja-e és elégedett-e vele, akkor elkezdi csinálni. Olyan kerékpárt kell adni a gyereknek, amelyet maga tud kezelni, mert éppen leér a lába. Az a lényeg, hogy egyensúlyozgathasson, és maga kontrollálhassa a tanulását. Egyszer csak gurulni fog…
- A kisgyereket nem kell tanítani, úgyis tanul – és jobban, mint ha tanítanánk. Viszont érdemes kiszolgálni az érdeklődését, mert így lesz a leghatékonyabb a fejlődése. Ha pedig irányítani szeretnénk a tanulását, akkor vegyük körül olyan környezettel, ami felé terelni szeretnénk. Legyen a zene? Minden erőltetés nélkül elérhető, hogy zenéljen, ha sokat hallgathat zenét, ha sokat lát másokat zenélni, és különösen, ha a szülei játszanak hangszeren. A gyerek ugyanis legfőképpen leutánozza, ami körülötte van. Ugyanígy lehet az élet részéve tenni a sakkozást, az olvasást, a természetjárást, a számítógép-használatot – bármit, ha a kisgyerek típusú tanulás szabályait betartjuk.
- A kisgyerek-tanulás kulcsa a szorongásmentesség. Ugyanúgy, ahogy minden tanulás kezdetén, kerülni kell az elvárást, a teljesítménynyomást és a minősítést. Még a dicséret is veszélyes lehet, mert teljesítménynyomást jelent.
- A kisgyerek számára maga a tevékenység öröm – és különösen nagy boldogság, ha ezt felnőttel, leginkább a szüleivel együtt teheti. Nem érdemes az örömét elvenni azzal, hogy némi nyomásra picivel hamarabb megteszi, amit saját kedvére úgyis megtett volna később.
A nagyobb gyereknek, a kamasznak, de még a felnőttnek is, továbbra is szüksége van a tanulás kisgyerek formájára. Megfigyel, kipróbál, utánoz – és máris élmény a megismerés! De a használati utasítás elolvasása előtt legalább nézzük meg, tapintsuk meg, ismerkedjünk meg a „szörnyeteggel” – bármi is legyen az. Utána már könnyebben válik barátunkká…
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 4. számában olvasható
Forrás: http://mipszi.hu/cikk/150812-ne-tanitsd-hadd-tanuljon
További hasznos cikkek: 