A Nemzeti Táncszínház a nehéz sorsú gyerekekért – „Segíts egy tízessel”

„Segíts egy tízessel” címmel indít jótékonysági akciót az UNICEF Magyarországgal közösen a Nemzeti Táncszínház. A február elsején induló kampányban 10 héten át gyűjtik az aprót a világ legrosszabb sorban lévő gyermekeinek megsegítésére.

Decemberben a Nemzeti Táncszínház tíz hazai alapítványnak segített jótékonysági akciójával, február elsején kezdődő új programjával pedig egy nemzetközi szervezetet támogat.

Naponta több mint 21 000 gyermek hal meg értelmetlenül alultápláltság, hasmenéses kiszáradás, szennyezett ivóvíz fogyasztása, gyógyítható betegségek és egyéb, könnyen megelőzhető okok miatt. A legtöbben közülük a világ legszegényebb országaiban és közösségeiben élnek. Őket támogatja az UNICEF és ebben a harcban szeretné segíteni a szervezetet a Nemzeti Táncszínház munkatársai és nézői segítségével.

A színház a szervezet magyarországi nemzeti bizottságával közösen február elsején tíz héten át tartó adománygyűjtést indít a színház épületében, a Budai Várban. Az április 11-ig tartó programban aprót, azaz tízeseket gyűjtenek, a befolyt összeget az UNICEF a különböző programjaira fordítja.

De, hogy mire elég egy tízes? Egymagában nem sok mindenre. Tíz darab tízforintossal azonban már lehet segíteni a gyermekeken. Tízszer tíz forint például elegendő három gyermekbénulás elleni oltóanyagra, így azzal három kicsi élete menthető meg. Ez az összeg fedezi 40 darab víztisztító tabletta árát is, ami 200 liter szennyezett víz megtisztításához elegendő, így katasztrófahelyzetben biztosítja a gyerekek tiszta vízhez jutását. Száz forintból szintén megvásárolható egy szúnyogháló, amely alatt 5 gyerek fér el, és így megóvhatóak a maláriától.

Sokan hiszik, hogy segíteni csak nagy összegekkel lehet, pedig a sok kicsi sokra megy mondás, esetünkben nagyon is igaz. A havi, akár ezer forintos, rendszeres támogatással az UNICEF gyerekek millióinak életét tudja elviselhetőbbé tenni. Örülünk ennek a kezdeményezésnek, mert lehetőségünk van arra, hogy tudatosítsuk az emberekben, hogy sokszor milyen kevésből, milyen sok mindent lehet megvalósítani – mondta Dr. Bábel Tamás, az UNICEF igazgatója.

Vélemény, hozzászólás?