A természet csodálatos hatása a gyerekekre

A fiam iskolájába nemrég katalán vendég tanítók érkeztek a Peace Education Exchange program keretében. Aznap háromszor hallgattuk végig tőle a nap legizgalmasabb hírét: képzeljük el, hogy az ottani iskola a tengerre néz. Ha egy gyerek ideges, feszült, csak kiáll a teraszra egy pár percre, és máris megnyugszik. A többi anyukával beszélgetve, más gyereknél is mély nyomot hagyott ez az információ. És igen, biztos vagyok benne, egy iskola nem is nézhet máshova, mint a tengerre, hegyekre, de legalábbis egy erdőre.

Rengeteget ülünk a négy fal között, mesterséges környezetben, és persze a gyerekeink is velünk tartanak. Ha esik az eső, már nem megyünk ki, mert elázunk. Bent maradunk, ha kicsit hűvösebbre fordul az idő, de kánikulában a légkondi is jobb, mint a tűző nap. A hétvégi fél napos kirándulás nem képes kompenzálni az egész heti irodában ülést. Nekem személy szerint egy fél óra plázázástól is fura érzéseim támadnak.

Pedig kutatások bizonyítják, hogy a természet: fű, fa, hegy, víz a gyerekeket nyugodtabbá és boldogabbá teszi. Miközben kissé furcsának tartom, hogy ehhez kutatásokra van szükség, de sajnos itt tartunk. További jótékony hatása a természet nevű gyógyszernek nem minősülő készítménynek, hogy csökkenti a túlsúly kockázatát, fejleszti a kreativitást, és segít a tanulásban is.

Az már a vég, amikor a kilenc éves lány az erdőben azért duzzog, mert nem játszhat Mindcraftot, nem is tudom, van e onnan visszaút. Úgyhogy mindenképpen előzzük meg ezt az állapotot!

Miért?

  1. Nyugodtabb gyerekek: sokféle megközelítésből meg lehet magyarázni, de tán a legfontosabb, hogy IGEN! – én ennek a nagy egésznek a része vagyok. Az összekapcsolódás érzéséhez nem kell feltétlenül sok évig meditálni. A legspirituálisabb emberek sokszor azok, akik reggel korán felkelnek megetetni az állatokat. Együtt élni, lélegezni az Univerzummal sokkal megnyugtatóbb, ügyesebben csökkenti a szorongást, mint bármilyen pirula. És ha függőséget okoz, akkor sincs semmi gond. Különféle figyelemzavarral küzdő gyerekekre is látványos hatással van a sok-sok szabad levegő.
  2. Boldogabb gyerekek: a természet, a friss levegő, egy kis mozgás a szabadban közvetlenül felelős a jó hangulatért. Még arra is képes, hogy csökkentse a depresszió kockázatát.
  3. Egészségesebb: gondolom, nem kell magyarázni, hogy a D vitamin, a mozgás, a friss levegő hogyan hat jótékonyan az immunrendszerre.
  4. Kisebb túlsúly: a természet nemcsak a sok mozgás révén segít a súlyt karban tartani, hanem az evés, szeretet és boldogság pótló hatására is kevesebb szükség van. Bár az étvágy nő a friss levegőn való mozgástól, de csak annyira, amennyi energiára szükség is van.
  5. Kreatívabb gyerekek: tévedés, ha azt hisszük, hogy a kreativitást az agyonstrukturált, csillivilli játékok fejlesztik a legjobban. A természetben kénytelenek a gyerekek feltalálni magukat és valami olyat játszani, amihez nincsen több oldalas leírás és 4000 darabos alkatrész készlet. A kreativitást ez fejleszti – létrehozni valamit a semmiből. Egy fadarabba belelátni bármit, bunkert építeni, koszorút fonni, ez az, ami alkotásra késztet.
  6. Jobb tanulók: a sok mozgás, friss levegő jobban fejleszti a koncentráló képességet, mint bármilyen foglalkoztató. arról nem is beszélve, hogy addig sem a képernyő előtt ül, ami viszont kifejezetten káros hatással van ezekre a képességekre.

Pethő Orsolya, pszichológus

Kölyökszerviz

Vélemény, hozzászólás?