ADHD – a láthatatlan betegség

Az ADHD tünetei általában óvodáskor végén vagy kisiskoláskorban jelentkeznek

A „láthatatlan betegség” kifejezés gyakran használatos az ADHD (attention deficit or/and hyperactivity disorder; figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar) meghatározására a tudáshiány és a betegség körül kialakult tévhitek miatt. A mentális egészségi rendellenességek között az ADHD a leginkább aluldiagnosztizált és félreértett betegség.

Európában a 6-18 éves korosztály között az ADHD aránya kb. 20:1-hez, és sok esetben a betegség felnőtt korban is folytatódik. Jelenleg a kezeletlen vagy nem megfelelően kezelt ADHD betegség jelentős pluszkiadásokat és terheket okoz a társadalomnak. Magyarországon becslések szerint 70 ezer fiatalkorú érintett a betegségben, melynek gazdasági terhei évente elérik a 33 milliárd forintot.

Nemzetközi civil- és orvos-szakmai szervezetek közös elhatározásából minden év októberében tartják az ADHD – a figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar – hónapját. A nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozott az ADHD Magyarország Alapítvány is, amely idén 10. alkalommal szervezi és rendezi meg nemzetközi konferenciáját az ADHD hónap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet a betegség időbeni felismerésére és megfelelő szakorvosi kezelésére. Az idei év mottója: Bárkit érinthet az ADHD!

Időbeni felismerés

Az ADHD (figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar) az egyik leggyakrabban félreértelmezett mentális egészségi rendellenesség. Magyarországon a 6-18 éves korosztályban 70 ezerre tehető az ADHD-s gyermekek száma, így idén szeptembertől minden általános- és középiskolai osztályban lehet átlagosan legalább egy figyelemzavarral küzdő tanuló. A szülők és pedagógusok háromnegyede csak későn vagy egyáltalán nem ismeri fel a betegséget, 10 osztályból 7-ben találkozhatunk olyan ADHD-s gyermekkel, aki nem részesül kezelésben.  Ha nem ismerik fel időben a betegséget, akkor a kisdiák nem kap megfelelő segítséget, és nem tud lépést tartani a többiekkel. A kezeletlen ADHD szinte 100 százalékban tanulási, sok esetben magatartási problémákhoz vezet. Számos érintett – hazánkban mintegy 50 ezer gyermek – él anélkül, hogy ő vagy környezete tudna állapotáról, holott az ADHD-betegség időbeni felismerésével és megfelelő szakorvosi segítséggel nagymértékben javulnak a gyermekek szociális, beilleszkedési, magatartási problémái, interperszonális kapcsolatai, tanulási nehézségei, majd később továbbtanulási lehetőségei, munkaképességei, vagyis esélye lesz egy egészséges, pozitív életpálya kialakítására.

Neurobiológiai zavarról van szó

Az ADHD tünetei általában óvodáskor végén vagy kisiskoláskorban jelentkeznek, amikor már a teljesítményt, a koncentrációt feladatokkal mérik, és kiderül, a gyermek nem tud folyamatosan figyelni egy dologra. A betegség neurobiológiai zavar, amelynek hátterében az agyban található figyelemközpont működési zavara áll, ami lehet örökletes, de kialakulhat magzatkorban oxigénhiányos állapot következtében is, így nem nevelési probléma.

Mivel nem tudnak hosszasabban összpontosítani, figyelni egy adott dologra – pl. a tanórára – mert fárasztó számukra, túlzott aktivitással vagy éppen pont fordítva, figyelmük „kikapcsolásával” kompenzálják ezt a diszkomfort-érzést.

Személyre szabott, komplex terápia

Bár az ADHD-s gyermekeket gyakran sorolják a „neveletlen, kezelhetetlen” kategóriába, a nevelés és a kezelés kulcsa az iskola és a szülő kezében van. A tünetek észlelése után a szülő a területileg illetékes Nevelési Tanácsadóhoz vagy gyermekorvoshoz fordulhat, ahonnan szükség esetén gyermekpszichiáterhez irányítják. A betegség kezelhető, ám a diagnózis felállításához nagy tapasztalat és gondos vizsgálat szükséges, ezért a tünetcsoportok alapján csak gyermekpszichiáter szakember vonhat le következtetést a gyerekről. A szakember a diagnózist követően gyógypedagógiai, mozgás-, szükség esetén komplex kezelést javasol, melynek része lehet pszichoedukáció, viselkedésterápia, szülőtréning, szociális beilleszkedést, tanulást segítő tréning, illetve szükség esetén a gyógyszeres terápia is. Az időben – ideális esetben 6 éves kor körül – felismert és kezelt ADHD-s gyermekek és környezetük életén javíthat a szülő, a tanár, a gyermekpszichiáter és nem utolsó sorban a gyermek együttműködése. Az ADHD egyénre szabott komplex kezelése segít abban, hogy az érintettek a későbbiekben tünetmentes, teljes életet élhessenek, az érintett gyermeket körülvevő felnőttek pedig megtanulják kezelni a betegség tüneteit, ezáltal biztosítva harmonikus környezetet az ADHD-val élő gyermek számára.

Minél előbb diagnosztizálják a rendellenességet, annál több esély van arra, hogy a lehető legkevesebb hátrányt szenvedje el az érintett gyermek, sőt, megtanulja a speciális állapotban rejlő lehetőségeket előnyére fordítani. Ahhoz azonban, hogy minden érintett gyermek megkaphassa a személyre szabott, komplex kezelést, el kell jutniuk gyermekpszichiáter szakorvoshoz – ebben van óriási feladata a szülőknek, a pedagógusoknak és a társadalom egészének” – emelte ki Hajdu Ágnes, az ADHD Magyarország Alapítvány elnöke. A nemzetközi civil szervezetekkel karöltve az ADHD Magyarország Alapítvány célja is az, hogy valamennyi érintett gyermek megfelelő szakorvosi kezelésben részesüljön. Mind a szülőknek, mind a pedagógusoknak nagy felelőssége van abban, hogy az a gyermek, aki valóban ADHD-vel él, ne „rossznak” vagy „kezelhetetlennek” legyen kikiáltva, hanem jusson el a szakrendelőbe és kapjon esélyt a teljes életre.

Nemzetközi ADHD konferencia Budapesten

Az ADHD betegség felismerése, pontos diagnosztizálása, a megfelelő, komplex, egyénre szabott kezelés minél korábbi megkezdése mind az egyén, mind a társadalom szempontjából egyértelmű elvárás és érdek. Ezt az igényt felismerve alapították meg 2006-ban az ADHD Magyarország Alapítványt, amelynek munkatársai immár tizedszerre tartják meg nemzetközi konferenciájukat Budapesten, október 10-11-én. Az előadók között elismert magyar szakemberek mellett idén nemzetközi szakemberek is szerepelnek. A külföldi szakértők országukban jól működő stratégiákkal ismertetik meg a magyarországi szakma képviselőit. Az ADHD Magyarország Alapítvány elsődleges célja a döntéshozókkal való partnerség kialakítása az ADHD-val élő gyerekek és felnőttek komplex kezeléshez való egyenlő hozzáférése érdekében. Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, összefogásra és együttműködésre van szükség az állami szervekkel, pedagógiai és egészségügyi intézményekkel. A Magyarországi ADHD Alapítvány nem kizárólag egészségügyi, de pedagógiai problémának is tekinti az ADHD-t, ezért tartja fontosnak, hogy a pedagógusképzésben is megjelenjen a betegséggel kapcsolatos tudásanyag.

Az Alapítvány munkatársai az ADHD-val élő gyermekeket és felnőtteket, valamint családjukat, tanáraikat, számos módon segítik – ahogyan a szakorvosok munkáját is. Rendezvényeket és felvilágosító kampányokat szerveznek, valamint tájékoztató honlapjukon közösséget építenek és éjjel-nappal rendelkezésre állnak, hogy minél többen ismerjék fel – és meg – ezt a betegséget.

Forrás: http://mipszi.hu/cikk/141009-adhd-lathatatlan-betegseg

További hasznos cikkek: mindennapi_pszichológia

Vélemény, hozzászólás?