Egyik legnagyobb nevelési kihívásom saját fiammal a teljesítménykényszere. A tünetek klasszikusak, kiborul, ha valami nem megy elsőre, kerüli a versenyhelyzeteket, borzasztóan nehezen tud mit kezdeni a kudarccal. Emellett azokban a dolgokban, amikben tudja, hogy jó, előszeretettel mutogatja magát. Bármennyi ember előtt kiáll szavalni, énekelni, gitározni, bűvészkedni.
Sokáig megfejthetetlen volt a számomra, hogy hogyan jutott idáig, így aztán az is kérdés volt, hogy hogyan tudunk ezen változtatni. Miután meggyőződésem alapján nem akarom horoszkópra, genetikára fogni, abban hiszek, hogy ezt mi, szülők hoztuk létre, úgyhogy itt kerestem a bibit. És megtaláltam. De ne szaladjunk még előre. Mi is a maximalista, teljesítménymániás gyerek receptje? Az alábbiak közül egy összetevő is elég hozzá:
· Teljesíthetetlen, túl magas elvárások a gyermek felé, örök elégedetlenség a teljesítményével
· Szülői minta: a szülők egyike nagyon szigorú magához, magas elvárásokat támaszt saját maga felé
· Biztonságos keretek, szabályok nélküli családi környezet – életkorhoz számítva túl nagy önállóság és felelősség
Ezeket mind kizártuk, illetve orvosoltuk, de valami még mindig nem stimmelt. Aztán nemrég olyan kutatási eredményekbe botlottam, ami felnyitotta a szememet. Íme, a tanulságok röviden: Ha azt gondolod, hogy érdemes állandóan dicsérgetned gyermekedet, ki kell, hogy ábrándítsalak. A legtöbb szülő azzal tisztában van, hogy miért nem jó bírálni gyermekünket. Többségünk inkább leharapná a nyelvét, mintsem, hogy kimondja, amit valóban gondol: „Mit csinálsz, hát idióta vagy?” De azt már kevesen tudjuk, hogy a dicséret is visszaüthet.
Tegyük fel, hogy egy kisfiú, mindig azt hallja, hogy ő milyen okos. Az eredmény az lesz, hogy igyekszik majd eleget tenni ennek a címkének. Azokat a helyzeteket keresi, amelyekben ezt viszonylag könnyen tudja bizonyítani, és elkerüli, amelyekben felsülhet. Az erőfeszítést kívánó, amúgy magukban sok tanulást rejtő szituációk elől kitér majd, ám a könnyű terep jöhet. A folyamatos dicsérgetés emellett azt a látszatot kelti, mintha a teljesítménye folyamatos mustra alatt állna, mintha csak az számítana, mi az, amit produkál. Hogy ő milyen, az kevésbé.
A dicséret hatásai:
- Elveszi a gyermek kedvét attól, hogy gyakorolja azt, amiért dicsérjük
- Aláássa a gyermek önbizalmát
- Rászoktatjuk, hogy szinte függővé váljon a külvilág visszajelzéseitől
Nade, már lelki füleimmel hallom is a reakciókat. Úristen! Ez egy őrült! Nemár, hogy ne dicsérjem soha a gyerekemet! Az csak nem ártalmas! Természetesen nem arról van szó, hogy gyerekeinknek ne tenne jót a bátorítás, támogatás, ne akarnának sikerélményeket szerezni, vagy nem éheznének a környezet pozitív visszajelzéseire. Íme, néhány tipp, hogyan érdemes:
- Osztatlan figyelem. Az egyik legnagyobb megerősítő, szavak nélkül is érvényes, és pontosan tudják, hogy mikor valódi, és mikor csak úgy teszünk, mintha figyelnénk.
- Lelkesedésünk kifejezése. „Azta! Milyen magasra másztál!”
- A próbálkozás, erőfeszítés, kitartás dicsérete teljesítmény helyett. „Látom, milyen komolyan dolgozol ezen a homokváron!” (Ahelyett, hogy milyen ügyes kislány vagy, hogy ilyen szép homokvárat építettél.)
- Saját érzéseid kifejezése. „Imádom nézni, ahogy sakkozol. Annyira elmélyülten játszol.”
- A viselkedés pozitív hatásainak kiemelése. „Nézd, hogy örül a kisfiú, hogy megosztottad vele a játékodat.” (Ahelyett, hogy milyen jó fiú vagy, milyen segítőkész vagy, stb.)
A különbség óriási: megítélem, értékelem, amilyen vagy, vagy egyszerűen szeretlek, olyannak, amilyen vagy. Én mindenesetre szívesen alkalmazom mostantól ezeket az elveket.
Pethő Orsolya, pszichológus
további nevelési tanácsok: www.kolyokszerviz.hu