„Az úgy volt…” – IX. Janikovszky Éva meseíró pályázat 2012. gyerekeknek

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2012. április 3-i indítással meghirdeti a Janikovszky Éva nevét viselő meseíró pályázatot „Az úgy volt…” címmel. Szám szerint ez a kilencedik ilyen megmérettetés, amely azon gyerekeket szeretné ösztönözni a versenyre, akik nemcsak elolvasni szeretik a meséket, mások történeteit, de maguk is papírra vetik gondolataikat, élményeiket, kitalált történeteiket. Ezt a majdnem egy évtizedes múlttal rendelkező versengést azzal a céllal indította útjára a centenáriumát ünneplő könyvtár 2004-ben, hogy a mai iskolás nemzedék önálló alkotótevékenységét ösztönözze, írás- és kifejezőkészségüket fejlessze, az irodalom iránti szeretetüket növelje.

A Janikovszky Éva nevét viselő pályázat egyben tisztelgés egy olyan írónő munkássága előtt, aki számos művét kimondottan gyerekeknek, fiataloknak írta gyerekekről, fiatalokról, és akinek művei mind a felnőttek, mind a gyerekek körében egyformán népszerűek, olvasottak ma is.

Az idei verseny 2012. május 2-ig tart és a 2012. június 1-i ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztóval zárul.

Amit a pályázatról tudni kell, KLIKKELJ IDE!

Az eddigi pályázatokról…

A meseíró verseny 2004-ben, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fennállásának 100. évfordulóján került először meghirdetésre. A meseíró pályázat már az első évben sikeres volt, és ez a siker a növekvő népszerűséggel adta a lendületet az azóta minden évben megrendezésre kerülő versenynek.

Már a kezdetektől a pályázat szervezői két kategóriában várták a 6 – 10 éves gyerekek és 11 – 16 éves fiatalok írásait, akiknek az irodalom felé való fordulásukat ezzel is támogatni, az írás – olvasás iránti igényüket növelni szerették volna. Eredeti szándék szerint az első pályázati kiírás csak budapesti diákoknak, míg a második alkalommal a budapestieken kívül 4 határon túli magyar település diákjainak is szólt. Az érdeklődés azonban olyan mértékű volt más városokból és településekről – mind a határokon belül, és azon túl -, hogy ettől a pályázati megkötéstől el kellett tekinteni már a harmadik évtől kezdődően.

A beérkezett írásokat könyvtárosokból álló előzsűri bírálta, és bírálja el ma is, és juttatja el az általuk kiválasztottakat a szakmai zsűri tagjaihoz. A szakmai zsűri tagjai 2004-ben Tóth Krisztina, Nógrádi Gábor, 2005-2007-ben Tóth Krisztina, és Rigó Béla, 2008-tól Szepes Erika és Rigó Béla voltak. Az ő véleményezésük és ítéletük alapján született döntés a díjakról.

Az eredményhirdetésre és a díjkiosztásra minden alkalommal ünnepélyes keretek közt került sor a Wenckheim-palota nagy báltermében, ahová azokat a pályázókat hívjuk meg, akiknek pályázata a szakmai zsűrihez jutott.

A pályázati feltételek nem tartalmaznak szigorú megkötéseket. Eleinte korlátlan számú pályaművet küldhettek be a diákok.  Bárki több, de egyenként maximum 5 A/4 oldalnyi bármilyen témájú pályaművel részt vehetett a versengésben. Idővel a pályaművek számát egyben határoztuk meg, próbálván a pályázókat saját írásaik bírálására, szelekciójára ösztönözni. Az írásművek tematikailag igen színes, széles skálájúak, a hagyományos mesetémáktól a mindennapi életünk bemutatásáig, a kis szerzők életének egy-egy eseményét megörökítő leírásig. Sokan rajzaikkal illusztrálták pályázatukat, míg néhányan „illusztrációkkal ellátott „könyvecske” alakban küldték be.

A nyomtatott formátumú pályaműveket postai úton a Központi Könyvtár címére (1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.) vagy e-mailen a titkar@fszek.hu -re, valamint személyesen is be lehetett hozni a Központi Könyvtárba, ahol az Átriumban gyűjtőládát helyeztünk el. Az évek alatt egyre többen elektronikusan juttatták el műveiket, az e-mailen beküldött művek száma különösen a két utolsó alkalommal volt jelentős. Ma már elektronikusan várjuk a dolgozatok nagy részét, és  e-mailen keresztül tartjuk a pályázókkal a kapcsolatot.

Külön figyelmet fordítottunk arra minden évben, hogy az egész pályázati időszak alatt folyamatos legyen a verseny népszerűsítése és publicitása. Ez hozzájárult a pályázat széleskörű ismertségéhez, amit az évről évre növekvő számú pályázó és pályázat is visszaigazolt. A versenyt minden évben megfelelő érdeklődés kísérte a gyerekek és a felnőttek részéről egyaránt, egészen a meghirdetéstől a díjkiosztásig.

 

Az eddigi tapasztalatok és eredmények azt bizonyították, hogy érdemes folytatni ezt a munkát és meghirdetni újra és újra ezt a pályázatot. Az eddigi versenyek visszaigazolták az elvárásokat. Mind a sikere és mind a népszerűsége azt mutatja, hogy ez jó kezdeményezés volt, a gyerekek élnek a megmérettetés lehetőségével, igénylik azt és lelkesedéssel vesznek részt benne. Számukra ez ösztönző erővel bír, beindítja alkotókedvüket és fantáziájukat.

Vélemény, hozzászólás?