DVD-n A Játékkészítő

Az elmúlt évek talán legnagyobb színpadi sikere, A Játékkészítő című pop-show-musical immár DVD-formában is elérhető, a főbb szerepekben Stohl Andrással, Szabó Győzővel, Kamarás Ivánnal, Nagy Feróval, Oroszlán Szonjával és Hajdu Steve-vel.

A napokban kerül a boltok polcaira A Játékkészítő című mese-musical DVD változata. Az első, minden elemében hazai színpadi zenés showt eddig majd’ százezer néző láthatta élőben az elmúlt két évben. A tavalyi előadások felvételeiből pedig egy moziváltozat is készült, s ez a „musical-mozi” került most a DVD-re. „Igyekeztünk egy olyan „mozit” csinálni, ami teljes értékűen adja vissza az eredeti, színházi élményt, és annál is többet, hisz’ több, egyedi kameraállásból felvett, mintegy 24 órányi forgatott anyagból vágtuk össze az anyagot” – meséli Illés Gabriella, a TulipánTündér Produkció vezetője, A Játékkészítő producere. A DVD-ről tehát már otthon is újra éledhet a történet, s felcsendülhetnek A Játékkészítő ismert slágerei a parádés szereposztás  – mások mellett – Stohl András, Radics Gigi, Vastag Tamás, Nagy Feró, Király Linda és Király Viktor előadásában.

Vélemény, hozzászólás?