A játék mindenkinek fontos, vagy legalábbis az kellene, hogy legyen. Sajnos hiába hangsúlyozzák a szakemberek a játék jelentőségét a gyermek életében és fejlődésében, a közfelfogásban mégis sokan a gyermeki szabadidő céltalan eltöltésének tekintik a mai napig.
Fejlesztő pedagógusként a játék számomra egy eszköz, segítség abban, hogy a gyerekeknek új dolgokat tanítsak, a gyerekek számára pedig élmény (legalábbis ebben reménykedem).
Meggyőződésem, hogy az oktatás területén sokkal jobb eredményeket lehetne elérni (s nem utolsósorban az iskolát a gyerekekkel megszerettetni), ha a pedagógusok nagyobb hangsúlyt fektetnének a játék pedagógiai eszközként való alkalmazására az iskolákban. A játékos tanítás szerencsére ma már az alsó tagozatok többségében megvalósul, de a játék, mint eszköz nem képezi részét a pedagógusok eszköztárának. Annak ellenére nem része annak, hogy a játék és a szórakozás szükséglete motivációs szempontból a legfontosabb pszichogén szükségleteink közé tartoznak.
A pedagógusok sokszor elfeledkeznek arról, hogy a játék a tanulás alapvető formája. Érthetetlen, hogy az óvodai környezetben természetesnek tekintjük a játékos „tanítást”, elfogadjuk, hogy a gyermekek a játék során sajátítanak el alapvető készségeket és ismereteket – majd az iskola intézményébe lépve a játék jószerint teljességgel eltűnik a pedagógiai eszköztárból, és kizárólag a tudatos tanulásra helyeződik a hangsúly. Az még tovább ront a helyzeten, hogy a tudatos tanulás az ismeretek rögzítését foglalja magában, a hagyományos oktatásban a tanár célja rendszerint az, hogy „teletöltse tudománnyal” a gyermek fejét, a képesség- és készségfejlesztés egyáltalán nem valósul meg. Hazánk intézményes oktatására jellemző, hogy a gyerekeket kényszerű tanulási helyzetbe hozza, és passzív befogadói szerepet ró rájuk. Az oktatásban szinte kizárólag a külső motivációs hatások érvényesülnek (lsd. osztályzatok), emiatt a gyerekek csak felszínes tudásra tesznek szert, hiszen nem kíváncsiságuk, nem tudásvágyuk vezérli őket az új ismeretek megszerzésében. Sajnos a gyerekek többnyire nem olyan ismereteket tanulnak az iskolában, melyeket hasznosítani tudnának az életben, illetve nem tanulják meg azt, hogy az esetleg hasznosítható ismereteket milyen módon ültessék át az élet egyéb területeire.
A játék a gyermeki lét legtermészetesebb tevékenysége. A játéktevékenység az, amit a gyermek belső késztetésből és örömmel végez. Tudatosan fel kellene használni a játékot, mint pedagógiai eszközt az oktatásban a gyerekek értelmi képességeinek a fejlesztése érdekében. A volt Szovjetunióban a sakk oktatása évtizedeken keresztül a tanterv részét képezte, ehhez hasonlóan Nagy-Britanniában és Hollandiában a Bridge. Hazánkban is voltak már hasonló kezdeményezések (pl.. a „Kreatív logikai játékok program” a Lauderben), de jellemzően a játék alkalmazása az oktatásban nem elfogadott eszköz. Talán majd az új Nemzeti Alaptanterv 2019-től… bár ezzel kapcsolatban csak reményeink lehetnek.
Sok mindent megtanulunk az életünkben, ami nem kapcsolódik tevékenységünkhöz az adott pillanatban, de az élet más területein a későbbiekben hasznát vehetjük. A játékok, különösen a logikai játékok (pl. sakk, dáma, backgammon, mancala) nagyon sok fontos dolgot tanítanak a gyerekeknek.
A játék során a gyermekek olyan alapvető gondolati-, társas-, kommunikációs készségeket sajátítanak el, melyek segítségükre lehetn0ek mind a tanulmányi előmenetelükben, mind a társadalmi életben való érvényesülésükben a későbbiek folyamán!
Próbáljunk időt szakítani a mindennapos rohanásban a gyermekünkkel való közös játékra! Kapcsoljuk ki a tévét! Hagyjuk a mosatlant! Játsszunk! Játsszunk! Játsszunk!
Legyen KÖZÖS ÉLMÉNYünk A JÁTÉK!
Szakértő: Fekete Tímea – Erdei TanOdú – Csepeli Mozgásfejlesztő Központ