Miért hazudnak a gyerekek? Őszinte tanácsok, hogyan kezeljük gyermekünk hazugságait

„Apu néha felveszi a melltartódat” – mondta a 4 éves gyerekem, mikor egy bolt próbafülkéjében próbáltam egy fehérneműt.

„Tessék? Mikor? – kérdeztem ledöbbenve.

„Mikor alszol” – válaszolta és elmesélte, hogy szombat reggel felveszi a melltartót a pólója felé és úgy ugrál a trambulinunkon. Annyira ragaszkodott a meséjéhez, hogy egy nappal később buta mód megkérdeztem a férjemet, hogy felvette-e már a csipkés melltartómat. (Nem történt ilyesmi.)

Jót röhögtünk, de kicsit összezavarodtam. Hazudni azért szoktak a gyerekek, hogy elkerüljenek egy büntetést vagy kapjanak még egy szelet pitét – ezt meg tudtam érteni. De Lillian gyakran hazudott csak úgy heccből, és sose ismerte be, hogy a kitalált sztorija nem igaz. Ragaszkodnom kéne az őszinteséghez, hogy nehogy kóros hazudozóvá váljon? Vagy hagyjam, nehogy tönkre tegyem a kreativitását?

Kétségtelenül az utóbbi: Szakértők, akiket Lillian meséjéről kérdeztem higgadtak maradtak. „Semmi baj nincs azzal, amit mesélt.” – mondja Michael Brody, gyerekpszichiáter Marylandben. „A nagyon fiatal gyerekek nem tudnak különbséget tenni a valóság és a fikció között.”

Tulajdonképpen a hazugság ezen típusa jelenthet jót is. „Az óvodásoknál, akik magasabb IQ-val rendelkeznek, nagyobb a valószínűsége, hogy hazudnak.” – mondja Angela Crossman, egyetemi docens a John Jay College of Criminal Justice egyetem filozófia tanszékén New York-ban, és aki kutatást végzett a témában. A fiatalkori hazugságok kapcsolatban lehetnek azzal, hogy serdülőkorban jó szociális készségekkel rendelkeznek.

Természetesen, nem minden gyerekhazugság jelentéktelen, amit tréfának lehetne venni, és te is egy olyan gyereket akarsz felnevelni, aki értékeli az őszinteséget. Ha ismerjük, hogy egyes életszakaszokban milyen típusú hazugságokat mondanak, és miért, akkor ez segíthet abban, hogy a saját gyerekedet, a korának megfelelően igazmondásra tanítsd.

„Totyogó” korban: első füllentések

Általában teljesen egyértelmű, mikor Eric Lutzker 2 éves iker fiai, Merce és Jackob közül az egyikőjüknek tele a pelenkája. A kihívás az, hogy kitalálni melyiknek. „Ha megkérdezem őket, egyszerre mondják a másik nevét.” – meséli egy Seattle-i apuka. „Nem akarják, hogy pelenkát cseréljek, ezért hazudnak.”

Hasonlóan önérdekű füllentések az első típusa a hazugságnak és sok kisgyerek kipróbálja. Ahogyan sok bölcsődésről, vagy óvodásról elmondható, hogy 3 – de néha akár 2 évesen is – füllentenek. Letagadják, hogy csináltak valamit csak azért, hogy megszerezzenek valamit maguknak.

Nincs értelme megbüntetni őket, hogy igazat mondjanak, mivel fel sem fogták, hogy rosszat csináltak. „Ha egy két éves meghúzza a macska farkát és azt mondja, hogy a képzeletbeli barátja tette, a legjobb válasz amit mondhatunk, hogy ’A cicának ugyanúgy vannak érzései’” – mondja Elizabeth Berger, gyerekpszichiáter és a ’Raising Kids With Character’ írója. „Ne veszekedj vele azért, hogy beismerje ő volt az, aki tette.” Még jobb stratégia az elkerülése annak, hogy azonnal meggyanúsítjuk őt. „Ahelyett, hogy azt kérdezzük ’Te törted el a vázát?’ mondd ’Nézd, eltörött a váza.’” – mondja Dr. Brody. „Ha dühösen megvádlod, csak hazudni fog.”

Óvodások: kis emberek, nagy mesék

A lányom története a melltartót viselő apjáról jellemző a 3-5 évesek kötetlen, valósággal való kapcsolatára. Ez a kor a láthatatlan barátoké, szörnyeké és beszélő szivárványoké. Ugyan ő nemrég kinőtte ezeket, a 4 éves Lucy Sterba, Californiából, tavaly sütkérezett 8 elképzelt testvér társaságában, mindegyikőjüknek volt neve, születésnapja, története. „Az elképzelt lányok olyan dolgokat csináltak, amit Lucy nem tudott, például minden nap rózsaszín ruhát hordtak.” – meséli az édesapja, Chris.

Az óvodások hihetetlen történetei lehetnek pusztán játékok, vagy néha ábrándozások (Lucy képzelt testvérei sohasem ettek gombát, ahogyan Lucy sem). És nem szokatlan a fiatal gyerekeknél, hogy ragaszkodnak ahhoz, mint Lucy is tette, hogy a kitalált világuk valós. „Ez nem igazán hazugság” – írja Dr. Berger. Mikor a gyerek azt mondja, hogy „Ő valódi”, azzal a képzeletbeli barát fontosságát, sokszínűségét és kiválóságát jelzi.

Ha a különösen hihetetlen mesék aggasztanak, akkor fontos, hogy a dolgokat kellő távolságból figyeljük. „Ha a gyerek boldog és vannak valós kapcsolatai az életében fontos emberekkel, nem aggódnék, hogy fantáziál. Ezt csinálták a gyerekek a TV ideje előtt.” – mondja Dr. Berger. Emlékezz, hogy ami a felnőtteknek idegenszerű, az a gyereknek egyszerűen csak egy módszer az új információk feldolgozására. Miután Lucy megtudta, hogy a nagypapája még az ő születése előtt meghalt több „testvére” is hirtelen meghalt. „Nagyon tárgyilagos módon beszélt erről” – meséli Sterba. „A barátaink elkezdtek viccelődni, hogy biztos járvány van.”

Kisiskolások: Mindig van rá okuk

Shea McMahon, 8 éves és a testvére Jack, 6 éves Austinból, letagadták, hogy ellopták volna a húguk újszülött karszalagját az emlékdobozból. „Ordítottam, hízelegtem nekik, de egyikőjük se mondott semmit vasárnap reggelig.” – meséli Shannon McMahon. Pár perccel később, Jack beismerte. De mikor az anyja a részletekről kérdezte, megrémült. „Végül bevallotta, ’Nem csináltam semmit. Csak azt akartam, hogy befejezzétek a kérdezősködést.’” – mondta Shannon. Akkor Shea, az igazi elkövető, sírva fakadt.

Jack próbálkozása, hogy felelősséget vállalt a testvére helyett egy fontos fejlődési lépés: a képesség, hogy füllentünk (vagy kegyesen hazudunk) – jót tehetünk valakinek vagy elkerülhetjük, hogy megbántsuk mások érzéseit. „Ez valójában egy kicsit a társadalmi tudatosságot és érzékenységet szemlélteti.” – mondja Crossman.

De ahogy Shea esete mutatja, az 5-8 évesek is időnként nem csak kegyesen hazudnak. A gyerekek ebben a korban mindenféle érthető és megbocsátható okból teszik. – Például félnek, hogy milyen csalódott leszel vagy tartanak a büntetéstől, amit kapnának, akár azért is lehet mert a túl nagy nyomás meghaladja a képességeit. (Ha mondjuk a gyereknek gondja van a matekkal, ragaszkodik ahhoz, hogy nincs kész a házija.) Mielőtt beküldöd őt a szobájába vagy nem nézhet aznap TV-t, próbáld kitalálni, mi vezette ahhoz, hogy hazudjon és vedd figyelembe az okait.

Kiskamaszok: gyorsan nőnek és halogatják az igazságot

Mikor Halloween partit szerveztünk az idősebb lányunknak, a harmadik osztályos Aurorának, a férjem kitalált egy rémtörténetet egy lepusztult házról. A végén a kislány felkiáltott „Elmehetünk megnézni?”. 9 évesen már konkrét elképzelésük van az igazságról és a hazugságról, de még naivak a kettő közötti átmenettel kapcsolatban.

Az átmeneti területről beszélve, a tinédzserek hajlamosak eltitkolni életük részleteit, amiről régen ömlöttek belőlük a szavak. Ne lepődj meg, ha a gyereked kihagy dolgokból, amiket egy-két évvel ezelőtt megosztott veled. Ez az új titkolózás nem tiszteletlenség vagy, hogy a gyerekkel valami baj lenne. Sőt, ez tükrözi a növekvő érettségét. Azok a gyerekek, akik 13-14 éves korban mindent elmondanak a szüleiknek, nem fognak felnőni” – mondja Dr. Brody.

Természetes, hogy ha a gyereked több szabadságot kap, lehet kihasználja és időről időre trükközik, csal egy kicsit. Mikor a San Diego-ban élő, 9 éves Joey DeMille megkérte az édesanyját, hogy ne nyaggassa azzal, hogy fejezze be az olvasónaplóját az anya elfogadta, hogy vissza vegyen és hagyta, hogy fia felelősséget vállaljon. „Egész januárban hagytam és nem kértem, hogy mutassa meg az olvasónaplóját.” – mondta az anya és Joey megesküdött, hogy minden nap kitöltötte. De amikor be kellett adnia, Joey anyja sokkot kapott, mikor meglátta, hogy a napló szinte üres. „Egy hónapon keresztül hazudott nekem” – mondta.

Egy alkalmi hazugság házi feladatról, jegyekről vagy fogmosásról bár bosszantó, de nem szokatlan ebben a korban. A legjobb reakció általában az elégedetlenség mutatása. De ha a gyerek rendszeresen hazudik, lehet szakmai segítségre van szüksége, hogy elrendezze a dolgokat. „A szorongó gyerekek, akik úgy érzik, hogy bizonyos szituációkat nem tudnak kezelni, hazudnak.” – mondja Dr. Berger. – „Számos stressznek, amit a gyerek éri, lehet a jele.” Okos gyerekeknél is megjelenhet, akik a hazugságot egy kényelmes taktikának találják.

A legjobb módja, hogy hogyan irányítsd a nagyobb őszinteség felé a gyereked? Mutass jó példát (ne mondj az öccse korára kevesebbet, az olcsóbb mozi jegyért) és beszélj vele arról, hogyan tud ártani a hazugság a szavahihetőségének és a kapcsolatainak. „Ez olyasfajta lecke, ami nem mélyül el bennük azonnal” – mondja Crossman. –  Az ilyen dolgok sosem, különösen az ő korukban. De van esély, hogy a gyereked kinövi ezeket és becsületes felnőtté válik.

Juliette Guilbert Seattle közelében él két gyermekével és jelenleg saját, gyerekekről és droghasználatról szóló könyvén dolgozik.

Forrás: Parenting.com

Vélemény, hozzászólás?